Már lehet jelentkezni a szociális üdültetési pályázatra

Csütörtök reggeltől lehet jelentkezni az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázatára - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hangsúlyozta: a program nemzetközi összehasonlításban is rendkívül sikeres, nagyon nagy tömegeket ér el. Az ötödik éve meghirdetett pályázatok révén mintegy 600 ezer ember üdülhetett eddig, és a résztvevők fele gyerek volt. Az idei cél az, hogy 2016-ban legalább negyedmilliónyian részesülhessenek a lehetőségből - ismertette az államtitkár.

Novák Katalin emlékeztetett: a szociális üdültetés három célcsoportját a nagycsaládosok (azaz a három- vagy többgyerekesek), a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők alkotják. A három- vagy négyéjszakás turnusokra egy felnőtt részvételi díja ötezer forint, a gyermekeké ennek a fele, a három éves kornál fiatalabbak pedig ingyen üdülhetnek, ami "a mai viszonyok között igen kedvező ajánlatnak minősül" - tette hozzá.

Guller Zoltán, az Erzsébet-program végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos az eseményen jelezte: az Erzsébet-táborok pályázatát a jövő hónapban írják ki. Mindkét pályázatra csak elektronikus úton lehet jelentkezni, és hétszáznál is több helyen, köztük a kormányablakoknál kérhetnek segítséget az érdeklődők.

Jelezte: a beadást követően várhatóan két héten belül megszületik az értékelés. A költségek önrészét március végéig fizethetik be a nyertesek, márciusban a nyugdíjasok, áprilisban a nagycsaládosok és a fogyatékossággal élők intézhetik szállásfoglalásukat; idén is előnyt élveznek azok, akik az előző esztendőben nem kaptak támogatást.

Kitért arra: a pályázás feltétele nyugdíjasok esetében a legalább 60 éves kor és a legfeljebb 147 ezer forintos nyugdíj, a nagycsaládoknál az, hogy az egy főre eső jövedelem ne érje el a minimálbért, a fogyatékossággal élőknél pedig a legalább 18 éves kor és az, hogy az érintett részesüljön fogyatékostámogatásban.

A miniszteri biztos megemlítette: a hatmilliárd forintos keretösszeg felét fordítják majd Erzsébet-táborokra. Új elemként említette, hogy mind a 198 tankerületben indítanak majd napközis táborokat.

Forrás: MTI


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.