Nem bújhatnak el a magyar Airbnb-zők a NAV elől

Az ír adóhatóság által a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) megküldött adatok szerint az Airbnb-hálózat magyar szállásadói 2015-ben összesen 6 milliárd forint bevételt szereztek, az adóbevallások azonban ennél jóval kisebb összegről szólnak. Azok, akik nem vallották be maradéktalanul jövedelmüket, még korrigálhatják bevallásukat, és megfizethetik az elmaradt adót - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

A NAV kérésére az ír adóhatóság elsők között küldte meg a magyar adóhivatalnak az Airbnb-adatokat - emelte ki Tállai András. Ezek szerint 2015-ben csaknem 4500 magyar szállásadó állt kapcsolatban az Airbnb-vel, akik összesen 120 ezer alkalommal adták ki ingatlanjukat, amivel mintegy 6 milliárd forint bevételt szereztek.

Az eljárás menetét ismertetve Tállai András elmondta, hogy a NAV az ír adatokat összeveti a szállásadók bevallásaival, és kiszűri azokat, akik minden valószínűség szerint adózatlan jövedelemhez jutottak. Az első adatösszevetési körben már fennakadt a rostán egy olyan szállásadó, akinek 2015-ben a szállásadásból 17 millió forint bevétele volt, ám ennek mindössze egytizedét vallotta be.

Annak a szállásadónak, aki eddig még nem tette, mindenképp érdemes megfizetnie a jövedelme után az adót, hiszen az adóhivatalnak mind a 4500 szállásadó bevételéről pontos információi vannak. A mulasztás pótlásának a módja az önellenőrzés, ugyanis a be nem vallott adóról mindaddig számot lehet adni és be lehet fizetni, ameddig a NAV nem indít ellenőrzést.

Mint Tállai András fogalmazott, az általa vezetett ügyfélbarát adóhivatalnak nem a bírságolás a célja, hanem az, hogy mindenki a szabályokat betartva adja ki az ingatlanját. Ezért kérte munkatársait, hogy amennyiben lehetséges, azoknál ne rögtön a szigorú szankcionálást alkalmazzák, akiknél a bevallások és az ír adóhivataltól érkezett adatok eltérnek egymástól, hanem támogató eljárás keretében segítsék a hibázó szállásadókat.

A támogató eljárás lényege, hogy az adóhivatal nem ellenőriz, nem szankciónál, hanem önellenőrzést javasol, és ha szükséges, közvetlen szakmai támogatást nyújt a hibák, hiányosságok kiküszöbölése érdekében.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.