Optimista a hangulat a körutas piacon

Miközben a minap arról írtunk, hogy megtizedelte az utazási irodákat a 2016-os esztendő, a nem charteres utazásszervezők többsége növekedésre számít az idén. A tavalyi visszaesés után az idei évre a top 50 utazásszervező együttesen közel 5,3 milliárd forint vagyoni biztosítékot igazolt a tavalyi közel 4 milliárd és a 2015 végi 4,5 milliárd forint után. Ennek oka, amint azt az általunk megkérdezett utazásszervezők elmondták, hogy nőtt a magyarok utazási kedve, és elsősorban az olyan programokat keresik az irodáknál, amelyeket egyénileg nehéz megszervezni.

A lapunk által készített összehasonlító táblázatokból azt is láthatjuk például, hogy az alig néhány éve működő Wizz Tours első ízben előzte meg a Fehérvár Travelt a lista élén, brutális, 960 millió forintos vagyoni biztosítékkal. Ez azt jelenti, hogy a társaság utaztatásból származó árbevétele elérheti az idén a 7,7 milliárd forintot. Jelentősen árnyalja azonban a képet, hogy az iroda nemcsak a magyarországi, hanem a teljes globális online utazásszervezési bevételét itt könyveli el. „Helyes a számítás a volumenre vonatkozóan. Mivel a Wizz Tours magyar cég, így a teljes tevékenységre a magyar jogszabályok szerint kell garanciát biztosítania. A Wizz Tours a Wizz Air országokban van jelen, 10 nyelven. Az utazók legjelentősebb része a magyar, lengyel és román piacról foglal, de a kelet-európai ‘city break’ desztinációk (Budapest, Prága stb) is kedveltek a nyugati, északi országokból és Izraelből” – közölte kérdésünkre a társaság.

Ha viszont csak a hazai bevételeket vesszük figyelembe, akkor továbbra is a Fehérvár Travel áll a lista élén, 2016-hoz képest változatlan mértékű vagyoni biztosítékkal. Ribi Péter ügyvezető kérdésünkre elmondta, hogy a tavalyi és tavalyelőtti európai merényleteket övező „médiahisztéria” miatt csökkent az érdeklődés olyan klasszikus programok iránt, amilyen Párizs, Brüsszel vagy a német városok, ugyanakkor összességében nem esett vissza a forgalmuk. 

20 helyett 12 százalék

A toplista következő két helyén az OTP Travel és a Tensi áll, érdekesség mindkettővel kapcsolatban, hogy 2016-ban még 20%-os, charteres kauciót igazoltak. A Tensi esetében ennek oka, hogy tavaly ők voltak a magyar csapat hivatalos utaztatói a riói olimpiára. Az OTP Travel esetében a váltás azért történt, mert 2016-ra vonatkozóan korábban felmerültek charteres tervek, amelyekről a piaci helyzet miatt végül letettek. „Az idei pedig nem olyan év, amikor ez reális lenne” – közölte kérdésünkre Mikola György, az OTP Travel értékesítési és marketingvezetője. Tavaly év végén 2,4 milliárd forintos forgalmukkal összhangban 480 millióra felemelték a vagyoni biztosíték összegét. Ugyanekkora árbevétellel számolnak az idei évben is, de mivel átléptek a 12%-os kategóriába, így idén június 30-ig 375 milliós kauciót kellett igazolniuk. Az összeg csak az év második felében csökken le a táblázatban szereplő 288 millióra - közölte Mikola György.

Előfordult ellentétes irányú változás is: az elsősorban körutazások szervezésével foglalkozó Premio Travel, amely az utóbbi két évben a 12%-os kategóriába tartozott, az idén a 20%-os kategóriába került át, a korábbival megegyező mértékű, 100 milliós vagyoni biztosítékkal. 

Triplázott a TUI

Jelentős mértékben, a 2016 januárihoz képest közel háromszorosára növelte vagyoni biztosítékát a TUI Magyarország, közben a 20%-osból átkerült a 12%-osba. Mint azt Taskár Tamás magyarországi értékesítési vezetőtől megtudtuk, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal írta elő, hogy az irodának a TUI Deutschlandra vonatkozó forgalom után is le kell tennie a kauciót.

Duplájára növelte vagyoni biztosítékát az 1000 Út

A tavalyi 65 millió után 2017-re 144 millió forintra növelte vagyoni biztosítékának összegét az 1000 Út utazási iroda, ami kiugró forgalomnövekedést jelez. Gorszkij Jaroszlav irodavezető kérdésünkre elmondta, hogy azért kellett megduplázniuk a vagyoni biztosíték összegét, mert hagyományos úti céljaik – Oroszország, FÁK-országok, Kaukázus térsége – és a kínálatukban újnak számító egzotikus körutazások iránt is jelentősen nőtt az érdeklődés. A bővülés különösen az egzotikus programokat érintette: a perui körutazást tavaly például három időpontra hirdették meg, az idén viszont már kilenc terminusra lehet jelentkezni. Ami még érdekesebb: ezek közül a programok közül három már most betelt. Hasonló a növekedés Délkelet-Ázsia esetében is: tavaly egy, idén pedig négy Vietnám-Laosz-Kambodzsa-körutat hirdettek meg. Az irodavezető szerint az egzotikus programok sikerének több oka van, ezek közé tartozik, hogy 20 főben maximálták a létszámot, áraik versenyképesek, idegenvezetőjük pedig egy magyarul beszélő perui történész. Az irodánál úgy látják, hogy az egzotikus körutazások iránt tovább nő majd idén a kereslet.

Évi 5000 fős utasszámnövekedés

A Ken-Edi Travel is megduplázta a kaucióját. Amint azt Nagy Edina ügyvezetőtől megtudtuk, az iroda csak saját szervezésű utakat - autóbuszos városlátogatásokat, körutazásokat, nyaralásokat, kirándulásokat – értékesít, árulapjuk több mint 90%-át saját irodájukban adják el. „Évről-évre 5-6 ezer fővel emelkedik utasaink létszáma, ebből adódóan forgalmunk is. Egyre inkább bővül kínálatunk, a 2017-es évre egy 216 oldalas katalógusban jelentettük meg programjainkat. A forgalomnövekedésnek köszönhetően teszünk eleget az erre vonatkozó, előírt kötelezettségünknek és emeljük évről-évre vagyoni biztosítékunkat. A mi tapasztalatunk az, hogy az utazni vágyók a korrekt, színvonalas szolgáltatás és a kedvező ár mellett egyre inkább figyelnek arra, milyen kötelezően fizetendő költségeket kell a meghirdetett részvételi díjon kívül fizetni. Nálunk ilyen költségek nincsenek, a meghirdetett részvételi díjak minden kötelező költséget tartalmaznak.”

Az utasok is beleszólhatnak a vezetésbe

Rohamtempóban növelte az utóbbi évek során vagyoni biztosítékát a nem szokványos módon működő Iránytű utazási iroda. "Mi vagyunk Magyarország legnagyobb online utazási irodája és az aktív turizmust támogatjuk, mert erre van igény. 4 évszakos iroda vagyunk és mindenféle utazást szervezünk. Utazásszervezők és túravezetők vagyunk mindnyájan, nem idegenvezetők és idegenforgalmi szakemberek, így sokkal gyakorlatiasabban látunk és szervezünk mindent - helyez minket képbe Szabó Roland ügyvezető. "Csak saját programjainkat szervezzük, melyeket mi is bonyolítunk le. Csak saját utasaink (60-70% visszajáró utasok) vannak és csak néhány kiemelt partneriroda közvetíti az utazásainkat. Nálunk az első az utas és nagyon komoly visszajelzéseket kérünk tőlük az utak után, amit aztán figyelembe veszünk a további szervezésnél! Így gyakorlatilag az utasok is beleszólhatnak a szervezésbe. Az utasok találkoznak velünk az utazásokon, így sokkal barátibb és személyesebb a kapcsolatunk velük, mint más irodáknál. Lényeg, hogy mi teljesen másképpen működünk, mint a többi utazási iroda és ez évi 30-50%-os utaslétszám növekedést eredményez, úgy, hogy mi nem is erre hajtunk, de próbáljuk kiszolgálni az utasok igényeit. Ha utaslétszám-növekedést szeretnénk és partnerirodákkal is dolgoznánk, akkor sokkal magasabb számokról beszélnénk most, viszont elveszítenénk az igazi arculatunkat, amit nem szeretnénk! - zárta gondolatait Szabó Roland.

Bővült a kínálat az utazom.com-nál

Az Utazom.com irodavezetője, Fajta Gábor kérdésünkre elmondta, hogy tavaly már szezon közben megemelték a vagyoni biztosíték összegét, mivel nagyon jól sikerült a nyár: Spanyolország, Ciprus és Málta bizonyult különösen népszerűnek. Erős volt az őszi előfoglalási időszak is az egzotikus úti célok esetében. Az idei kaucióemelésre azért volt szükség, mert 2017-ben tovább növelték spanyolországi kínálatukat a Kanári-szigetekkel és a Costa Blancával, ugyanakkor Portugália - Madeira és Algarve környéke – is bekerült az árualapba.

Növekvő kereslet és vásárlóerő

Haris Richárd, a Haris Travel Club ügyvezetője szerint a 2016-os év, bár nehezen indult be, összességében jó eredménnyel zárult. „Átalakul a piac, vannak programok, amiket már nem keresnek utazási irodáknál. Ilyen a városnézés fapados járatokkal elérhető nagyvárosokban, például Londonban, Párizsban... Továbbá, az Európát megrázó terrorcselekmények egyik napról a másikra felborították a keresletet. Az európai desztinációk között spanyol, portugál, skandináv és skót körutazásaink voltak a legnépszerűbbek. A választékbővítésre elsősorban a körülményesen megszervezhető, többnyire Európán kívüli utazásokban látok perspektívát. Természetesen biztosra azokat sem vehetjük, néhány éve például már megpróbáltuk Bhutánt a magyar piacon – sikertelenül, idén pedig a Kelet-India – Szikkim – Bhután körutazásunk lett a sláger, már be is telt. Bízunk benne, hogy frissen elkészült „Kínai varázslat ínyenceknek” körutazásunk - mely során a lélegzetelállító Avatar-sziklák birodalmába látogatunk, - is népszerű lesz. Véleményem szerint a vásárlóerő és a kulturális körutazások iránti kereslet erősödésnek indult."

Bizonyos helyekre irodával érdemes utazni

Miközben számos irodánál látunk 10-15%-os kauciónövelést, ennél nagyobb mértékben emelt például az Iránytű, a Tengerjáró, a Vivaldi, a CWT és a Jetwing Hungary. A Jetwing Travel ügyvezetője, Wimal Morapitiye lapunknak elmondta, hogy Srí Lanka egyre népszerűbb a magyarok körében, a forgalom jelentősen nőtt, ahogy másik klasszikus desztinációjuk, India is - egyrészt ezért emeltek kauciót. A kínálat is bővül: sorra adják át az új szállodákat Sri Lankán. Másrészt bővült a Jetwing által kínált desztinációk köre a Seychelle-szigetekkel és Mauritiusszal. Az idei év is jól kezdődik, több csoportot indítunk, sok csoport már majdnem betelt. Ezekbe az úti célokba nem tudnak az egyéni utasok jó áron foglalni az interneten, a tour-operátori árak versenyképesebbek – jegyezte meg Wimal Morapitiye.

A Planet Travel közel négyszeresére emelte vagyoni biztosítékát, ezzel első ízben került be a top 50-es listára, ugyanez igaz az 2016-ban indult Beontoursra is. A Beontours-szal kapcsolatban alig lelhető fel információ, emailben megkerestük spanyol ügyvezetőjüket, de nem kaptunk választ kérdéseinkre, ahogy több más megkeresett irodától sem.

Utazásszervező (12%) Vagyoni biztosíték 2017-re Vagyoni biztosíték 2016-ra Vagyoni biztosíték 2015-re
Wizz Tours Kft. 960 000 000 750 000 000 750 000 000
FEHÉRVÁR TRAVEL Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 768 000 000 768 000 000 720 000 000
OTP TRAVEL Kft. 288 000 000 375 000 000* 360 000 000
TENSI IDEGENFORGALMI és Szolgáltató Kft. 280 200 000 560 000 000* 230 882 000
HARIS TRAVEL CLUB UTAZÁSSZERVEZÕ KFT. 156 000 000 144 000 000 132 000 000
Utazom.com Kft. 156 000 000 120 000 000 120 000 000
1000 Út Travel Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 144 000 000 60 000 000 60 000 000
VISTA UTAZÁSI IRODÁK KFT.** 138 600 000 133 746 000 126 000 000
PROKO Travel Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft. 132 000 000 122 400 000 120 000 000
Z(s)eppelin Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. 132 000 000 150 000 000 132 000 000
TUI MAGYARORSZÁG UTAZÁSI IRODA KFT. 96 000 000 34 000 000* 32 000 000*
VAYA TRAVEL Utazási Iroda KFT. 96 000 000 78 000 000 78 000 000
AB AGRO Nk-i Rendez., Id., Ker. Szolg., Egyes Biztosítási Ügynöki Kft. 95 760 000 79 800 000 80 400 000
KEN-EDI 2006 Idegenforgalmi Szolgáltató Bt. 90 000 000 48 000 000 66 000 000
MAURI Utazási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 90 000 000 90 000 000 90 000 000
TdM Travel Tours Üdülési és Utazási Kereskedelmi, Szolgáltató Kft. 85 200 000 76 520 000 76 520 000
PRoCom Consulting Utazási Iroda Kft. 80 000 000 80 000 000 80 000 000
Iránytû Utazási Iroda Kft. 75 000 000 49 000 000 49 200 000
Tumlare Corporation Hungary Kft. 72 000 000 69 600 000 72 000 000
Tengerjáró Idegenforgalmi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 69 000 000 46 800 000 46 800 000
Araamu Travel Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 64 800 000 56 300 000 56 300 000
Baraka Világjáró" Utazási Iroda KFT." 63 600 000 61 025 000 61 200 000
STUDENT LINES Kereskedelmi és Diákutaztatási Kft. 61 440 000 57 600 000 57 600 000
RUEFA REISEN Utazási Iroda Kft. 60 000 000 58 000 000 60 000 000
Vivaldi Travel Kft. 60 000 000 45 600 000 45 600 000
MARSHALLER KFT. 50 000 000 42 000 000 36 000 000
Challenge Hungary Szolgáltató és Utazási Iroda Kft. 48 050 000 46 800 000 50 400 000
Eupolisz Utazásszervezõ Kft. 48 000 000 48 000 000 48 000 000
CWT Utazási Iroda Magyarországi Fióktelepe 47 785 000 31 440 000 42 000 000
Helmond Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. 45 000 000 27 600 000 28 800 000
MORTON'S Légi Utazási Iroda Kft. 43 200 000 41 400 000 44 400 000
JETWING HUNGARY UTAZÁSI ÉS KERESKEDELMI KFT. 40 100 000 29 400 000 30 000 000
CARTOUR Idegenforgalmi Szolgáltató Kft. 40 000 000 40 000 000 40 000 000
Planet Travel Adventures & Incentives Utazási Iroda Kft. 39 600 000 9 600 000 nem létezett még
PK Travel Kft. 39 000 000 39 000 000 11 000 000
LOVASI és TÁRSAI TOURIST 38 400 000 38 400 000 38 400 000
City Holiday Kft. 38 000 000 36 600 000 37 200 000
Weco-Travel Idegenforgalmi Kft. 37 812 000 60 660 000 37 812 000
VERY IMPORTANT PERSON Üzleti és Incentív Utazások Irodája Kft. 36 930 000 36 600 000 36 600 000
Beontours Kft. 36 000 000 ebben az évben indult nem létezett még
BLAGUSS UTAZÁSI IRODA KFT. 36 000 000 32 400 000 37 200 000
Csillagösvény-Utazás Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. 36 000 000 18 000 000 15 000 000
Ski Travel kft. 36 000 000 18 000 000 2015-ben alapították
Jet Travel" Idegenforgalmi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft." 34 710 000 31 800 000 31 700 000
Adria-Holiday Utazási Iroda Kft. 33 000 000 30 000 000 30 000 000
TRAVELLINES Szolgáltató Kft. 33 000 000 29 400 000 30 000 000
Travel House Kft. 32 400 000 30 000 000 30 000 000
Festival Travel International Kft. 31 200 000 31 200 000 22 800 000
AGRATRAVEL UTAZÁSSZERVEZÕ KFT. 30 000 000 36 000 000 38 400 000
MAHART Pass Nave Személyhajózási Kft. 30 000 000 30 000 000 34 800 000
TOP 50 iroda összesített vagyoni biztosítéka 5 273 787 000 3 992 691 000 4 453 014 000


* ekkor 20%-osban volt

** A Vista Grouphoz tartozik még az idén a 62. helyen álló, üzleti utaztatással foglalkozó BCD Travel is. 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.