Ötezer forintért vacsorázhat Michelin-ajánlással rendelkező étteremben

Ismét háromfogásos menüsorokat kóstolhatnak egységes, kedvezményes árakon az Országos Étterem Hét keretében október 10. és 16. között 110 magyarországi közép- és felső kategóriás étterem vendégei.

Az Országos Étterem Hét jó alkalom arra, hogy bárki megismerhesse a magyar vendéglátás legkülönlegesebb fogásait, illetve a hazai éttermek színe javát. A vendégeknek a normál, 3300 forintos áron elérhető menüsorokon túl ezúttal is lehetőségük lesz arra, hogy néhány exkluzív, Michelin-ajánlással rendelkező étterem prémium menüsorait is megkóstolják 4900 forintért. A résztvevő éttermek mindegyike saját konyhájának legjavát kívánja bemutatni, ínyenc és változatos ételeket felszolgálva a vendégeknek - közölték a szervezők.

A legutóbbi alkalommal, tavasszal több mint 24 ezren látogattak el a résztvevő éttermek valamelyikébe. Ezen kívül olyanok is sokan voltak, akik az egy hét alatt több éttermet is kipróbáltak, fokozva ezzel a kulináris élvezeteket.



A programban résztvevő éttermekben limitáltak a helyek, foglalni kizárólag online, a www.etteremhet.hu oldalon lehet. A foglalásról a vendégek e-mailben kapnak értesítést.

A kínálat széles körű: a magyaros ízektől a francia konyháig terjed a paletta, de idén sem maradhatnak ki az olasz és a japán konyha különlegességei, valamint a mexikói konyha fortélyai sem. Az egyhetes program célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar konyha sokszínűségére, illetve, hogy az egyedi áron kínált menükkel olyanokat is mozgósítson, akik csak ritkán, vagy sosem járnak étterembe.

A DiningCity.com által szervezett program ötlete New Yorkból indult, majd Belgium, Luxemburg, Ausztria, Olaszország, Kína, Szingapúr után 2011 óta Magyarországon évente kétszer is megszervezik.

Forrás: MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.