Több magyar utazott szervezett keretek között külföldre 2014-ben

A KSH nemrég közzétett statisztikái szerint 2014-ben szervezett utaztatás keretében összesen 655 ezer fő utazott Magyarországról külföldre, ami 27%-kal több, mint az azt megelőző évben. A szervezett beutaztatás esetén az idelátogatók száma mintegy ötödével, 819 ezer főre emelkedett.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A magyarországi turizmus tavalyi alakulásáról tett közzé részletes tanulmányt a Központi Statisztikai Hivatal, mely a szállás- és vendéglátóhelyek forgalmának alakulásától a régiók turizmusának teljesítményén át a ki- és beutazásig számos területet érint. Első cikkünk az egyes szegmensek 2015-ös eredményeivel érintőlegesen foglalkozott, a másodikban a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás helyzetét és nemzetgazdaságban betöltött szerepét mutattuk be, harmadikként a magyar lakosság belföldi és külföldi utazásainak 2015-ös alakulását taglaltuk, sorozatunk negyedik részében a Magyarországra tett külföldi utazások jellemzőit mutattuk be, aktuális témánk pedig az utazásszervezés alakulása.

A KSH statisztikái szerint 2015-ben 1354 vállalkozás rendelkezett utazásszervezői és -közvetítői tevékenységi engedéllyel. A tevékenységi engedéllyel rendelkezők többsége utazásszervező, emellett 19% azon cégek aránya, akik elsődlegesen ügynöki tevékenységet folytatnak. A vállalkozások közel egyharmada az utazásszervezést más főtevékenység mellett végezte. Ezek elsősorban szálláshely-szolgáltatással, egyéb szárazföldi személyszállítással, egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatással, konferenciák, kereskedelmi bemutatók szervezésével foglalkoztak. 2015-ben a vállalkozások 1%-a végzett egyéb foglalási tevékenységet: ide tartoznak az utazással összefüggő egyéb szolgáltatások, mint például a jegyértékesítés, az idegenvezetői tevékenység és az utazási promóció. Közülük összesen 838 utazásszervezői és -közvetítői engedélyt is kiváltott, további 360 csak utazásközvetítői, 159 pedig csak -szervezői engedélyt kapott. A korábbi évekhez hasonlóan 2015-ben is az utazásszervező és -közvetítő vállalkozások fele budapesti székhelyű volt.

2014-ben a külföldre utazó magyarok 7,3%-a – hasonlóan az előző évekhez – a hazai utazásszervező vállalatok által szervezett utaztatás keretében látogatott a célországba. A külföldiek beutazó turizmusa esetén a magyar irodák által szervezett utaztatás aránya elérte a 4,8%-ot.

Szervezett utaztatás keretében összesen 1,5 millió fő utazott külföldről Magyarországra, illetve hazánkból külföldre 2014-ben. Az utazási csomagszolgáltatást kiutazás esetén igénybe vevők száma 27%-kal, 655 ezer főre nőtt. A szervezett beutaztatás esetén az idelátogatók száma mintegy ötödével, 819 ezer főre emelkedett.

2014-ben az utazási csomaggal utazók vendégéjszakáinak száma összességében 4,1 millióra emelkedett. A hazánkba látogató külföldiek vendégéjszakáinak száma 1,5 millió volt, ez 3,0%-kal magasabb, mint 2013-ban volt.

2014-ben a szervezett kiutaztatás keretében a legtöbb külföldre látogató magyar vendég Görögországba utazott, és a legtöbb vendégéjszakát Görögországban regisztrálták. Magyarországra a legtöbb vendég Németországból érkezett, míg a legtöbb vendégéjszakát az Oroszországból érkező vendégek töltötték el hazánkban.

Az utazásszervezők és -közvetítők folyó áron 181 milliárd forint nettó árbevételt értek el 2014-ben, 7,0%-kal többet, mint az előző évben. Az utazásszervezők kiutaztatási, beutaztatási és belföldi utaztatási tevékenysége 103 milliárd forintot tett ki, melynek jelentős részét a 74 milliárd forint bevételt jelentő kiutaztatás adta. A beutaztatásból összességében 27 milliárd forint árbevétel származott, ez az utazásszervezési forgalom 26%-át fedte le. A belföldi utaztatás során a vállalkozások 3,2 milliárd forint árbevételt realizáltak. Az utazásközvetítő cégek bevételéből az idegenforgalmi ügynökség jutaléka 1,7 milliárd forint, a közvetített szolgáltatások jutaléka 2,0 milliárd forint volt. A vállalkozások a nem utazási csomagban értékesített és közvetített menetjegyek eladásából 4,8 milliárd jutalékot realizáltak. Az utazással összefüggő, önálló értékesítések árbevétele meghaladta a 77 milliárd forintot.

Forrás: KSH


Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.
Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont

Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont 

Esztergom minden korábbinál színesebb rendezvényszezont nyit az idei évben.
Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.