Több nagyrendezvényt és színvonalas szállodát a Balatonra!

A rendkívül szeszélyes júliusi és szintén nem a legkedvezőbb augusztusi időjárás ellenére nem panaszkodnak a balatoni települések vezetői. Ha a strandok forgalmán vesztettek is, a szálláshelyekről befolyó idegenforgalmi adó többnyire eléri, néhol meg is haladja a múlt évi szintet a jelenleg ismert adatok szerint.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Alsóörsön a helyi turizmus meghatározó eleme a strand. A tavalyi rendkívül jónak számító 73 millió forintos bevételtől az idei 25 százalékkal marad el. Ha nem is ilyen nagy, legalább 10 százalékos az elmaradás az átlagos évek forgalmától is. Mivel a strandműködtetés éves költsége 34,5 millió forint, így az idén 20 millió közvetlen nyereségük lesz rajta, a tavalyi közel negyvennel szemben - tudtuk meg Hebling Zsolt polgármestertől.

A nagyrendezvényeknek köszönhető a vendégéjszakaszám-növekedés

Miközben a strandbevételek csökkentek, a vendégéjszakák után fizetendő idegenforgalmi adóból, a kurtaxából augusztus végéig közel 37 millió forint folyt be, ami a vendégéjszakák számának öt százalékos emelkedését jelzi a múlt évihez képest. A kapcsolódó állami támogatással éves szinten 100 millió forint körüli bevételük képződik ebből a forrásból. A polgármester szerint a növekedés jelentős részben annak köszönhető, hogy az idén új nagyrendezvények is zajlottak az Európa kempingben az éves vendégforgalom harmadát biztosító Harley motorosfesztiválon kívül. Hebling Zsolt szerint azért is nagyon hasznosak ezek a programok, mert sikerüket sokkal kevésbé befolyásolja az időjárás, mint a strandok forgalmát.

Zamárdi is jól teljesített

Zamárdiban is a szálláshelyforgalom harmadát biztosítják a nagyrendezvények. A városban az idei évre tervezett 85 milliós kurtaxabevételt már a szeptemberben ismert adatok szerint is több mint ötmillió forinttal túllépték, tudtuk meg Csákovics Gyula polgármestertől. A nagyon jó júniusi forgalom mellett ebben szerepe volt az ugyancsak sikeres augusztusnak. "Az idén először egy nagy sikerű strandfesztivállal zártuk a szezont augusztus 20-23. között. A korábbi években ilyenkor már ki szokott ürülni a város, de most a rossz időjárás ellenére is nagyon sokan voltak" - mondta Csákovics Gyula.

A polgármester elismeri, hogy a nagyrendezvények - köztük az idén már 8. alkalommal megrendezett, 145 ezer főt vonzó Balaton Sound - komoly terhelést jelenthetnek a program közvetlen közelében élőkre, de úgy látja, a település lakói már megtanultak együtt élni ezzel. "A tapasztalatunk az, hogy elsősorban nem maga a fesztivál a zavaró, hanem az ahhoz kapcsolódó bulizás a közterületeken és a kibérelt ingatlanokban. Nagy türelem kell az ilyen dolgok elviselésére, de úgy gondolom, hogy ezt a néhány napot ki lehet bírni azért cserébe, hogy az önkormányzat, a helyi lakosok és más ingatlantulajdonosok hozzájuthassanak az ebből származó bevételhez."

100 millió a két fesztiválból

Csákovics Gyula elmondta, hogy csak a Balaton Sound és a strandfesztivál közvetlen önkormányzati bevétele meghaladja a 100 millió forintot. Ha ezt helyi adóbevétellel kellene pótolni, akkor nagyon komoly emelésekre kényszerülnének. Ráadásul a rendezvények járulékos marketinghatását is elvesztenék, ami a szezon többi részének forgalmában is negatívan jelentkezne. A fentiek miatt a jövőben is ezt az irányt szeretnék követni. A fejlesztéseknél is fontos szempontként kezelik, hogy minél kulturáltabban és biztonságosabban tudják megvalósítani a programokat. "Elkezdődtek a tárgyalások például arról, hogy hosszabb távra hogyan tehetnénk alkalmasabbá az érintett területeket a programok lebonyolításához. Hogyan tudnánk például kiküszöbölni az olyan gondokat, amiket például az idei rendkívüli esőzések okoztak."



"A tendenciák egyébként megegyeztek az országban általában tapasztaltakkal, stagnált vagy akár csökkent is a külföldiek forgalma és dinamikusan nőtt a hazai turistáké. Ez köszönhető annak is, hogy Siófok az elmúlt évtizedekben alapvetően a belföldi turizmusra állt rá. A belváros teljes átépítésével igazi városi arculattal léptünk az idegenforgalmi piacra a gazdasági válság után. A központban nem csak vásárolni lehet, hanem leülésre, kávézásra, beszélgetésre is van hely. Ehhez kapcsolódott nagyon sok színvonalas rendezvény, így a városban megszállók akkor is találtak megfelelő elfoglaltságot, ha éppen nem volt fürdőidő, és a közeli településeken lévők is folyamatosan jöttek hozzánk.

Nem csak a buliturizmus hódít Siófokon

A polgármester szerint az egykor buliturizmussal jellemezhető város rendezvényei ma már minden korosztályt megcéloznak, miközben a fiatalabb korosztály egyre inkább Zamárdiban és Balatonvilágoson talál magának megfelelő helyszínt a bulizáshoz.

"Mi ezt nem kifogásoljuk, sőt, örülünk neki. Annak meg különösen, hogy sokan a máshol bulizók közül is náluk szállnak meg, mert Siófokon van ehhez megfelelő kapacitás. A képviselőtestület most mondta egyébként fel a Nagystrandon működő Beach Clubbal kötött megállapodást. Ez nem azt jelenti, hogy a strandon teljesen megszűnnének a programok, de a hangos, hajnalig tartó buliknak mindenképpen vége. Mi szeretnénk megőrizni a város szórakoztató jellegét, de úgy, hogy a pihenésre is megmaradjon a lehetőség" - hangsúlyozta Balázs Árpád.

Csökkent a strandbevétel, nőtt a vendégájszakaszám Füreden

Dr. Bóka István balatonfüredi polgármester is a megfelelő kínálattal magyarázza, hogy a rossz idő ellenére összességében sikeres volt a szezon az önkormányzatnak.

Igaz, a város két strandján mintegy 25 százalékkal csökkent a vendégek száma, de közben emelkedett a parkolók bevétele és az augusztus végéig szóló bevallások szerint mind a kurtaxa-, mind az iparűzési adó befizetése is növekedést mutat az egy évvel korábbi nagyon jó eredményhez képest. A kurtaxánál külön öt százalékos bevételnövekedést mértek, ami az idei díjemelés hatását levéve a vendégéjszakaszám 2,5-3 százalékos növekedését jelzi.

A magas színvonalú szállodák rossz időben is jobban teljesítettek

"Azt látjuk, hogy az augusztus hozta a tavalyi adatokat, júliusban elmaradás volt a múlt évhez képest, a júliust megelőző időszak viszont jobb volt a 2013-asnál. Ha nincs a júliusi rossz idő, nagyon jó szezonunk lett volna" - véli a polgármester, aki szerint a kurtaxabefizetések alapján jelentős eltérés figyelhető meg a különböző szálláshelytípusok idei forgalmában.

"Azt láttam, hogy azok a szálláshelyek radikálisan növelték a vendégéjszakáik számát, amelyek magas szolgáltatási színvonalat, komplex terméket kínálnak. Ezeknél nem annyira meghatározó a Balaton, mert rossz időben is tudnak megfelelő elfoglaltságot biztosítani a vendégeknek. Ugyanakkor azoknál a helyeknél inkább kisebb visszaesés látható, ahol a természet a fő attrakció. A kempingek, a panziók és hasonló helyek tartoznak ebbe a körbe, ahol csak a fürdés mellé adják a tiszta, rendes szobát és esetleg a reggelit."

Mint korábban megírtuk, az önkormányzat az idei évben közvetlenül is bekapcsolódott a szálláshely működtetésbe a Balatontourist Füred kempingjének megvásárlásával.

"Most rakjuk össze a finanszírozási részeket, november 15-ig kell fizetnünk. Mivel akkor már nem tudnánk semmilyen promóciót végezni, és az ingóságok további hasznosításával kapcsolatos egyeztetésekre is több idő kell, arra van felhatalmazásom, hogy bérleti díj fejében egy évre megállapodást kössek a Balatontouristtal a további üzemeltetésre" - tudtuk meg a polgármestertől.

Az északnyugati partot sem kímélte az időjárás

Az északnyugati Balaton-part településeit, szolgáltatóit is rendkívül keményen érintette az idei rossz időjárás, de az évről évre folyamatosan fejlesztett programkínálatnak köszönhetően jó eredménnyel zárnak az idén is, mondta Gál Lajos gyenesdiási polgármester.

A két strandot is működtető község vezetője hozzátette, hogy a fürdőzők száma idén mintegy 18 százalékkal maradt el az előző évitől, de az ebből származó kiesést ellentételezi a kurtaxa növekedéséből származó plusz bevétel. A polgármester szerint az idei szezon rendkívülinek számító 45 csapadékos napja ellenére azért tudták növelni a szálláshelyek forgalmát, mert a vendégek a rosszabb időben is folyamatosan megfelelő elfoglaltságot találtak.

Egyik lehetőségként kínálkozott a sok múzeum és állandó kiállítóhely, ami Keszthelyen, náluk és a többi településen is található. Sok érdeklődőt vonzott a náluk működő Első balatoni termelői és halpiac, ahol a kis-balatoni halak és a zalai, Veszprém megyei helyi termékek mellett zenei programok is voltak. Nagyon bevált az állandó, garantált programok rendszere is, amiben a hét minden napján több lehetőség közül választhattak a turisták a korongozástól a lövészeten át a szervezett gyalogos és kerékpáros túrákig. Végül az idén június végétől szeptemberig minden korábbinál több egyedi rendezvényt tartottak a hétvégi napokon a gyerekekre, családokra építve - sorolta a fürdés helyett kínált lehetőségeket Gál Lajos.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.