Új igazgató a Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli régiójában

2015. április 1-jétől Lencsés Tamara látja el a Közép-dunántúli RMI igazgatói feladatokat.

A fiatal és lendületes szakember a régió szülötte és ezidáig is e régióban dolgozott, 2011. májusától vezette a Bakony-Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft.-t, tavaly az MT Zrt. Az év TDM menedzserének választotta.

Az új igazgató idegenforgalmi közgazdász végzettségű, regionális látásmódja a régió turisztikai szereplőinek összefogására és komoly szakmai együttműködésére épít, új kihívásokat lát az interregionális határmenti kapcsolatokban, és más EU-s projektek turisztikai vonatkozásaiban is.

Lencsés Tamara elérhetőségei: lencses.tamara@itthon.hu, telefon: 06-30-445-1474

A Közép-dunántúli RMI igazgatói pozícióját korábban - 2014. márciusig - Bodrogai László, majd átmenetileg Mártonné Máthé Kinga belföldi igazgató töltötte be.

A Közép-dunántúli turisztikai régió számokban

A KSH 2014-es évre vonatkozó előzetes adatai szerint a kereskedelmi szálláshelyeken 7,5%-kal nőtt a vendégek száma és 6,7%-kal a vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához képest. A Közép-dunántúli régióban összességében 943.546 vendégéjszaka realizálódott, melynek 70%-át belföldi, 30%-át pedig külföldi vendégéjszakák tették ki. Ezzel az eredménnyel a régió eggyel előrébb, a 7. helyre lépett a magyarországi turisztikai régiók vendégforgalmi adatainak összehasonlításában.

Legnagyobb mértékben, 8,4%-kal a belföldi vendégek száma nőtt. 317.147 belföldi vendég és 89.585 külföldi vendég kereste fel a régiót. A legfontosabb küldőpiac Németország, a főbb küldőpiacok továbbá Ausztria, Hollandia, Szlovákia és Csehország.

A kereskedelmi szálláshelyeken mért vendégéjszakák 80%-a összesen 9 térségben realizálódott 2014-ben. Ezek közül a legfontosabb magterület 19%-os részesedéssel a Velencei-tó. Székesfehérvár követi (10%), majd Tata és Tatabánya (9-9%), kicsit megelőzve Sümeget és Veszprémet (8-8% részesedéssel). Pápa (7%), Komárom (6%), valamint Mór (3% részesedéssel) szintén fontos magterületek.

Az elmúlt hat évben a legjelentősebb vendégéjszakaszám-növekedést a Velencei-tó térségében és Sümegen figyelhettük meg. A szállodafejlesztések eredményeként a vendégéjszakák száma szinte megduplázódott.

2015-ben tovább folytatódott a régiós növekedés. Januárban a vendégek száma 14,4%-kal, a vendégéjszakák száma pedig 16,4%-kal haladta meg az egy évvel ezelőtti adatokat.

Az új igazgató fontos feladatának tartja a Közép-dunántúli régió pozíciójának további erősítését, a régiós termékfejlesztést és nyitott minden olyan együttműködésre, mellyel hozzájárulhat az egyes térségek turisztikai fejlesztéséhez, ezáltal is növelve a régióba érkező vendégek számát, az általuk eltöltött vendégéjszakák számát, valamint a turisztikai bevételeket.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.