Újdonságokkal jön idén a Főzdefeszt + Street Food Market

Szeptember 4-6 közt a városligeti Olof Palme sétányon idén is megrendezik a Főzdefesztet.

Az ötletgazdák 5 évvel ezelőtt azért fogtak bele a Főzdefeszt szervezésébe, hogy megtörjék a nagyüzemi sör hegemóniáját, és elérhetővé tegyék a magyar kézműves sört. 4 és fél évnek és 9 fesztiválnak kellett lezajlania ahhoz, hogy a szervezők „ügye” hivatalos megerősítést nyerjen: 2015 augusztusában a Gazdasági Versenyhivatal kimondta, hogy a magyar sörkultúra a kizárólagos nagyüzemi szerződések igájában senyved, melyeknek versenykorlátozó hatásuk van. Egyben kötelezte a nagy sörgyárakat arra, hogy 2 év alatt 20%-kal kevesebb sört adjanak el efféle szerződések keretében. Ez a rendelkezés újabb lendületet adhat a magyar kézműves sör terjedésének, melynek már így is számos látványos jele van. Az őszi fesztivál egyik fontos hozadéka, hogy körképet ad a magyar egyházi sörkultúra meglepetésszerű feltámadásáról. Pár évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy a magyar kolostorok és egyházak sörkészítésbe fognak, idén mégis három vadonatúj vallásos lelkületű sörbranddel találkozhat a nagyközönség a Főzdefeszten.

A Zirci Ciszterci Apátságban felépült Magyarország első valódi apátsági sörfőzdéje a kolostor pincéjében – a 18. századi zirci főzde szellemi örököseként. A történelmi környezetbe helyezett modern főzde mai felfogásban főzött sör-szortimenttel mutatkozik be a kézműves sörök fesztiválján. A Bakonybéli Szt. Mauriciusz kolostor 3 fajta sört főzet a Bors Serfőzdével, a Székesfehérvári Püspökség pedig újrateremtette a legendás Szt. István Portert, amit ismét Kőbányán, a Monyó Sörfőzdében főznek. De nemcsak szerzetesek és püspökök kongregációját láthatják a vendégek a rendezvényen – az egyházon túl is egyre többen fogják fel a jó sörben rejlő kommunikációs lehetőségeket. Így a látogatók tanúi lehetnek a Freak Fusion Cabaret Tripla Leszúrt Rittenberger nevű füstös „freak” lágerének bemutatójához készült cirkuszi mutatványnak is.

A szervezők a már megszokott klasszikus felhozatalon túl ismét számos premierrel és újdonsággal készülnek, ráadásul most először külföldi, kézműves sörfőzők is tiszteletüket teszik a találkozón, hiszen Európa-szerte egyre nagyobb az érdeklődés Európa talán legnagyobb kézműves sörfesztiválja iránt.

Az ételkínálat is frissült, a bevált slágerek – mint Befaló Bill, Zing Burger, Vörös Homár és társai – mellett új street-food standok is felütik a fejüket a „folyékony kenyér ünnepén”, valamint a szervezők felbíztatták a sörfőzőket, hogy ők is saját étellel készüljenek a seregszemlére

A júniusi tapasztalatokból kiindulva az összejövetelen okosabban fogják használni a sétány tereit, és a nagy forgalmú főutak mellett számos intim kis sörkert fogja várni a vendégeket. A szervezők vasárnap kora délután az Év Kedvenc Söre, az Év Sörfőzdéje és az Év Legjobb sörcímkéje díjakat is ki fogják osztani.


Nemzetközi társadalmi innovációs díjat vehetett át a Skanzen

Nemzetközi társadalmi innovációs díjat vehetett át a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.