Zsidó tradíciók élednek újjá Djerbán

Évente vallásos zsidók tömegei látogatnak el a tunéziai Djerba szigetére, pontosabban Afrika legrégebbi zsinagógájába. Az El Ghriba fesztivál résztvevői ősi hagyományokat ápolnak és ünnepelnek, a helyszín ilyenkor két napig imaszótól, énekléstől és nevetéstől hangos.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Djerbára gondolva legtöbbünknek először a gyönyörű tengerpart és a lazító hammam jut eszébe, azt azonban kevesen tudják, hogy itt él a világ egyik legrégebbi zsidó közössége, és itt található Afrika legöregebb zsinagógája, az El Ghriba zsinagóga is. Djerba azért is számít különlegesnek, mert az itt élő zsidó közösség nem csak az egyik legősibb, de ez az arab világ utolsó, máig is fennálló zsidó közösségei közül az egyik.

A sziget éppen ezért minden év májusában megtelik vallásos zsidókkal, akik az El Ghriba zsinagógába zarándokolnak – a kétnapos eseményt El Ghriba fesztiválnak nevezik. A helyi lakosok mellett a szélrózsa minden irányából – de főleg Európából (Franciaországból, Olaszországból és Nagy-Britanniából), valamint Izraelből – érkeznek a látogatók, hogy együtt ünnepeljenek és imádkozzanak.

A helyszínre érkezve imaszó, éneklés és nevetés elegye hallatszik. A zarándokok gyertyát gyújtanak, fejet hajtanak egy fából készült torony – a nők színes kendőivel és fátylaival díszített, Dávid-csillagot rejtő Grande Menorah – előtt, kóser ételeket fogyasztanak, és egyúttal egy régió tradíciót is fenntartanak: a nők a jó szerencse és a termékenység reményében nyers tojások héjára írják kívánságaikat, vágyaikat, és azt a zsinagóga belső szentélyének falában lévő lyukba rejtik el.

A fesztivált érdeklődve figyelik a keresztények, muszlimok és a kíváncsi turisták is – képviseljenek bármilyen vallást –, hogy ízelítőt kapjanak ebből a hagyományból. A 2015-ös El Ghriba fesztiválon Tunézia vallási ügyekért felelős minisztere is részt vett, és elmondta: „jelenlétem az egységet hivatott képviselni. Ami egyesít minket, az (…) a Tunézia iránti szeretetünk.”

Az El Ghriba fesztivált idén is megrendezik, a zsidó ünnepségre 2016. május 25-én és 26-án kerül sor. (x)

Ilyen volt a 2015-ös El Ghriba fesztivál:

{youtube|id=782S7tbonVY}


ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét

ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét 

Az ECTAA, az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége komoly aggodalmának ad hangot a Tanács és az Európai Parlament között létrejött ideiglenes megállapodást követően.
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.