Huszonhét magyar kiállító a ProWein-en

A tavalyi tizenhattal szemben idén huszonöt magyar vállalat állít ki a világ vezető borvásárán; a düsseldorfi ProWein 2012. március 4-6. között 40 ezer szakmai látogatót vonz az egész világról. Ötven ország mintegy 3700 kiállítója ad áttekintést a borászat aktuális trendjeiről.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

- Tokajt képviseli a legtöbb cég hazánk vásári kínálatában, de ott lesznek borászok a balatoni, egri, neszmélyi, soproni, villányi mellett más hazai vidékekről is – tájékoztat Máté Szilvia, a düsseldorfi vásár magyarországi képviselője. – Szintén a ProWein keretében, az égetett szeszesitalok 300 kiállítója között, önálló nemzeti standon négy magyar vállalat hívja fel a nemzetközi szakmai közvélemény figyelmét a hungaricumként bemutatandó pálinkára.

A legnagyobb közönségsikert várhatóan most is a központi kóstoló zóna aratja, a 7-es számú csarnokban. A mottó ezúttal „Régiók sajátos borai a világ minden tájáról”. Egyedi termelési módszerekkel létrejött izgalmas, autentikus ízekkel ismerkedhetnek majd az érdeklődők. Minden látogató pohárral kezében barangolhat 1000 féle kiállított bor labirintusában, és saját maga tölthet abból az italból, amelyre kíváncsi.

Máté Szilvia rámutat, hogy a vásárt megelőző hetekben a ProWein szervezői egyre több borpiaci információval látják el a kiállító vállalatok vezetőit:
- Mennyiséget tekintve tavaly újra Franciaország lett a világ legnagyobb bortermelő országa, 50,2 millió hektoliterrel. A régi bölcsesség, amely szerint a korai szüret mindig jó minőséget garantál, most is igaznak bizonyult. Gyengén indult a nyár, azután augusztus forró utolsó hetei gyorsan megérlelték a fürtöket. Különösen Champagne és Elzász borászai jártak jól, akik az előző évhez képest kiemelkedően, 20 százalékkal nagyobb termést értek el. Az export augusztusig 12 százalékkal bővült az előző év első nyolc hónapjához képest, 5,1 milliárd euróra. Különösen a minőségi borok kivitele emelkedett.

Szintén jelentős kiállító Olaszország, a világ második legnagyobb bortermelője. Habár a tavalyi 43,5 millió hektoliter a legkisebb mennyiség 1948 óta. Pozitív hír ugyanakkor, hogy az export 16 százalékkal nőtt tavaly az első félévben, az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz viszonyítva. Főleg Oroszországba és Kínába lendült fel a kivitel. De az USA irányában is két számjegyű pluszt értek el.

Figyelemre méltó a helyzet Ausztriában: tavaly fellélegezhettek nyugati szomszédunk bortermelői. Két, minőségi szempontból sikeres, de mennyiséget tekintve gyenge év után 2011 őszén újra megtelhettek a pincék. Átlagosnak mondható a közel 2,5 millió hektoliternyi termés, amelynek minőségét „jó”-nak könyvelik el. Így a ProWein 320 osztrák kiállítója derűlátóan nézhet az üzleti tárgyalások elé Düsseldorfban, március elején.


Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete 

Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.
Balatonlelléről érkezett  Somogy bora

Balatonlelléről érkezett Somogy bora 

Az önkormányzat 27. alkalommal hirdetette meg a Somogy Bora elnevezésű versenyt.
Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is

Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is 

Közétkeztetési cégvezetőket is előállítottak az óbudai korrupciós ügyben való nyomozás kapcsán.
Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik

Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik 

Jelentős változás előtt áll a hazai gasztronómia egyik legsikeresebb vidéki műhelye.
Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek

Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek  

Zsámbékon Magyarország tizenkét ismert séfje cserélte le egy napra a séfkést kormánykerékre.
Ki lett az Év Gasztronómusa?

Ki lett az Év Gasztronómusa? 

Hack Barnabás nyerte el a címet a tavalyi évben végzett munkája alapján.
A Mátra legjobb kékfrankosai – borbemutató az MTA-n

A Mátra legjobb kékfrankosai – borbemutató az MTA-n 

Egyre több a szűretlen, derítetlen bor.
Friss felmérés: így választ bort a mai fiatal generáció

Friss felmérés: így választ bort a mai fiatal generáció 

Előljáróban annyit: már nem a márkanév a döntő a borválasztás alkalmával.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.