1000 kínai Magyarországon

A Kína-KKE Turisztikai Promóciós Év keretében hazánkba érkező kínai delegáció 2015. március 27-én közel 1000 kínai turistával egészült ki: Magyarország volt ugyanis az aktuális célállomása az „1000 kínai turista” elnevezésű programsorozatnak.

A kínai turisták jártak már minket megelőzően több fővárosban, például New Yorkban és Moszkvában is. A Magyar Turizmus Zrt. összesen 14 beutaztatással foglalkozó kínai irodával együttműködve dolgozott azon, hogy felejthetetlen élményeket szerezzenek az ide látogató kínai turisták számára. Budapest az európai körútjuk egyik állomása, ahol egy délutánt és egy estét töltöttek el. Magyarország exkluzív, speciálisan számukra összeállított programmal várta a turistákat. A délután folyamán ellátogattak a mesés Domonyvölgybe, ahol a Lázár Lovasparkban látványos lovasbemutatót láthattak, de megtekintették a Gödöllői Királyi Kastélyt is, ahol ezúttal kastélytúra, hungarikum-vásárlás és kamarazene kápráztatta el őket.

A nap zárásaként, az „1000 kínai turista Magyarországon Gála” alkalmával a magyar kultúrából kaphattak ízelítőt rövid, ámde annál tartalmasabb itt tartózkodásuk alatt.

Az eseményen köszöntőt mondott Li Jinzao, a kínai turisztikai hivatal elnöke, dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára és dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója is. Az eseménysorozatot záró gálaesten Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója elmondta: az elmúlt napok megbeszélései rendkívül előremutatóak voltak, és egy új szintre emelték Kína és Magyarország turisztikai együttműködését. Magyarország egyre fontosabb szerepet játszik a régióban a Kínával folytatott turisztikai együttműködés terén. Ezt erősíti az is, hogy az Air China 2015 májusától heti négy közvetlen járatot indít Peking és Budapest között. A keleti nyitás a turizmusban már mérhető eredményeket hozott.

A KSH adatai szerint a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken 2014-ben 20%-kal több, közel 90 ezer kínai vendég töltött el több mint 160 ezer vendégéjszakát, ami 16%-kal haladja meg az előző évi adatot. A hazánkba beutazó kínai turisták száma tehát évről évre emelkedik, ami a kereskedelmi szálláshelyek forgalmában is hasonló mértékű növekedést generál. Bízunk abban, hogy az elmúlt napokban folytatott egyeztetések is előre mozdítják a turisták számának növekedését.

Forrás: Vendég & Hotel Online

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.