150 millió forintból újult meg a Harkányi fürdő lepkemedencéje

Egy közel 150 millió forintos beruházás révén teljesen megújult a Harkányi Gyógyfürdő lepkemedencéje, mely Magyarország egyik legnagyobb feszített víztükrű medencéje. 

A felújítási munkálatok áprilisban kezdődtek, és szűk három hónap alatt a végéhez is értek. A fejlesztés befejeztével átadták a vizes élményelemekkel tarkított, szintén felújításon átesett gyermekmedencét is, így a fürdő teljes területén elkezdődött a 2015-ös strandszezon.

A lepkemedencére már igencsak ráfért a felújítás, hiszen a medence mindkét oldalán jelentős mennyiségű víz szivárgott el, megnövelve a napi működési költséget. Mindezt csak tetézte, hogy a medence gépészeti megoldásai elavultak. A korszerűsítés során új vízzáró réteg került beépítésre és új burkolatot is kialakítottak – nyilatkozta Hegyi Ákos vezérigazgató. A lepkemedence július 3-ától várja újra a strandolni vágyókat.

Nem ezek az egyetlen felújítások a gyógyüdülőhely területén, a folyamatos szépülés és fejlesztés jegyében új járdaszakaszok épülnek, megújításra kerülnek a vizes helyiségek, de az információs rendszerek is új külsőt kapnak, hogy a fürdőzők minél modernebb körülmények között élvezhessék a közel 200 éves gyógyvíz jótékony hatásait.

A fürdőkomplexum tervei szerint az ingyenes csúszda, a jövőben csúszdaparkká bővítése is megvalósul, és legkésőbb 2016-ra még több élményelem egészíti majd ki a szolgáltatásokat.


Nemzetközi társadalmi innovációs díjat vehetett át a Skanzen

Nemzetközi társadalmi innovációs díjat vehetett át a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.