„A válság hatására rekordszámú vállalkozás jut csődbe, de nemcsak a turizmusban, hanem számos egyéb szektorban. A Magyar Szállodaszövetség hétfőn (március 22-én) mutatja be azt a tanulmányt, amely a hazai szállodaipar pillanatnyi helyzetét elemzi. Ebből többek között kiderül, hogy a szakma rendkívül súlyosnak ítéli meg az iparág pillanatnyi állapotát. A válságban világszerte jelentősen csökkent a szállodák forgalma, hazánkban a visszaesést azonban még a jelentős túlkínálat is súlyosbítja. Sajnos az elmúlt években a bankok előszeretettel nyújtottak hitelt, az állam pedig támogatást olyan szállodafejlesztésekhez is, amelyek komoly kockázatokat rejtettek a gazdaságos működtetés és a megtérülés terén. Ez érvényes a budapesti kínálatra, de a vidékire még inkább. A Casa Perla bezárásának hátterét nem ismerem, de működésének ellehetetlenülésén nem igazán csodálkozom. Szakmabeliként és ismerve a hotelt azt mondhatom, hogy eleve nem túl szerencsés helyzet Siófokon számos más szállodával komoly versenyben üzemelni, ráadásul az amúgy is szűkös és szezonális keresletre alapozva megpróbálni egész évben nyitva tartani. Mindezek mellett nagyon sajnálom a történteket” – nyilatkozta a Napi Turizmusnak Kovács István. A 2006 decemberében megnyitott siófoki konferencia- és wellness szálloda a Szállodaszövetség tagja.
„Sajnos nincs mit csodálkozni a Casa Perla bezárásán”
Vélekedik Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség titkára. A szakember a Napi Turizmus számára összefoglalta: a válság nem kíméli a hazai szállodákat, és azok, amelyek kevésbé szerencsés paraméterekkel bírnak, könnyen elvérezhetnek.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél
Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma
Rövid a határidő: augusztusig rendezni kell a vendégmunkások helyzetét.
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában
A zalakarosi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet.
Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026
A jelentés 24 európai piac 1240 turisztikai és vendéglátóipari vezetőjének és menedzserének válaszain alapul.
Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál
Hegedűs Dávid lett a Hampton by Hilton Budapest City Centre igazgatója.
Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás
Érdemi intézkedésekkel támogatják a világ óceánjainak fenntarthatóságát.
Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban
A legnagyobb növekedést a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák számában az év első negyedévében Írországban jegyezték fel.
Személyi változás a Hunguestnél
A nyugat-magyarországi Bükfürdőről érkezik a horvátországi Hotel Miramar új igazgatója.
Michelin-kulcsos elismerés az erdélyi luxusbirtoknak
A Maros megyei Keresd faluban található luxusbirtok bekerült a Michelin Guide szállodaválogatásába.
Friss MSZÉSZ Trendriport
A tavalyinál gyengébb áprilist zártak a hazai szállodák a KSH adatai szerint.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.