2012. február. 06., hétfő - Dorottya, Dóra.

A Duna áradása megtöltötte a budapesti hoteleket

Váratlanul jó foglaltsági adatokat értek el a budapesti hotelek az elmúlt két hétben. A beinduló idegenforgalmi szezonra rásegített, hogy az árvíz és a Duna magas vízállása miatt egy sor szállodahajó nem tudta utasait továbbszállítani, ezért a vendégeket pesti négy- vagy ötcsillagos szállodákban helyezték el.

Szakmai körökben elterjedt, hogy több Duna-parti hotel emiatt telt házzal üzemelt az elmúlt időben. Ezt az értesülést csak részben erősítették meg az érintettek: a Kempinski, a Le Meridien, a Marriott és a New York Boscolo hotelek ugyan közel telt házról adtak számot, de ebben része volt annak is, hogy beindult a konferenciaturizmus. Az Inter-Continentalban pedig mindössze 2 százalékos javulásról adtak hírt - adta hírül a Napi Gazdaság.

Összességében nem dobta meg a foglaltsági statisztikákat az úszó szállodák utasainak partra tétele - mondta el a lap kérdésére Kovács István. A Magyar Szállodaszövetség főtitkára szerint június már főszezonnak számít, amikor normál, vagyis válságmentes időben amúgy is 70-80 százalékos kihasználtsággal működnek a budapesti hotelek. A szövetség vezetője szerint ugyanakkor nagy gond, hogy a 17 ezer budapesti szoba árban és kihasználtságban is a mélypontot van.

Egy közelmúltban megjelent felmérés szerint - amelyben 40 európai város hotelkínálatát hasonlították össze - a magyar főváros az utolsó helyen végzett mindkét szempont szerint.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Milyen lesz 2012 a turizmusban?
Angol zászloNémet zászlo