A jogosítványa is bánhatja a feketén taxizóknak

Ismételt szabályszegés esetén legalább hat hónapra visszavonhatják a jogellenesen működő személygépkocsis személyszállítók vezetői engedélyét, ha az Országgyűlés támogatja a kormányszankciók további szigorítását célzó javaslatát – jelentette be Fónagy János parlamenti államtitkár 2016. április 28-án, Budapesten. A feketepiaci taxizáshoz használt járművet a fejlesztési tárca által előterjesztett módosítások alapján második alkalommal már három évre lehetne kivonni a forgalomból. 

A kormány legutóbbi ülésén a tevékenységüket legálisan, a személyi és műszaki feltételek betartásával végző, adót fizető taxisok érdekében döntött a még keményebb szankciók bevezetésének kezdeményezéséről. A kormányzati álláspont szerint az előírásokat szándékosan figyelmen kívül hagyó és ezzel jogosulatlan versenyelőnyhöz jutó vállalkozásoknak nincs helye a taxis szolgáltatások piacán.

A javasolt törvényi és kormányrendeleti szintű szigorítások a személygépkocsis szolgáltatatás engedély nélküli végzése esetén 9 büntetőponttal sújthatják a járművezetőt a közúti közlekedési előéleti pontrendszerben. Az ismételt szabálysértés újabb 9 büntetőponttal, és így a vezetői engedély legalább hat hónapra szóló visszavonásával járhat.

A jogellenes tevékenységhez használt autó fél évre már az első alkalommal is kivonható a forgalomból. Az újbóli szabályszegés esetén a súlyos szankció időtartama 3 évre nőhet.

Az Országgyűlés felhatalmazást adhat a szakhatóságok számára a követelményeknek meg nem felelő szolgáltatás igénybevételét biztosító vagy azt népszerűsítő elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételére is. A honlapok, alkalmazások blokkolása 365 napra szólhat, a jogszabályi feltételek korábbi teljesítése esetén azonban akár hamarabb is megszüntethető lehet.

Fónagy János jelezte: A kormány intézkedéseinek kizárólagos célja, hogy a jogellenes tevékenységek végzését akadályozza. A javasolt jogszabályi módosítások a parlamenti tárgyalás előrehaladásának függvényében várhatóan július végéig léphetnek majd hatályba. A fejlesztési tárca a közeli napokban részletesen tájékoztatja a taxis érdekképviseleteket a szigorítások tartalmáról. A kormány továbbra is támogatja az innovatív megoldásokat, ösztönzi azok elterjedését a legálisan szolgáltatók körében.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.