2012. február. 08., szerda - Aranka.

A magyar utasok 70 százaléka nem köt utasbiztosítást

Bár egyre többen töltik külföldön a szabadságukat honfitársaink közül, a magyar turisták 70 százaléka még mindig utasbiztosítás nélkül utazik nyaralni.

„Az idei évben a családok nyaralására fordított összege 15%-kal csökkent, ennek oka pedig - a költségek visszafogásán túl - az is lehet, hogy az előfoglalási időszakban az utazás szervezők eddig nem tapasztalt akciókkal álltak elő. Ennek eredményeként olyanok is sokan választottak külföldi nyaralást, akik korábban itthon töltötték el szabadságukat.” – ismertette tapasztalatait Geri Károly, a StartUtazás.hu ügyvezető igazgatója.

"Habár egy utasbiztosítás biztosítótól és szolgáltatástól függően már napi 250-300 forintért is elérhető, a magyar turisták 70 százaléka még mindig felelőtlenül, ennek megkötése nélkül utazik külföldre nyaralni. Pedig a külföldön elszenvedett betegségeknek, baleseteknek igen megterhelő anyagai vonzatai is lehetnek a biztosítással nem rendelkezők és családjuk számára. Az idén nagy népszerűségnek örvendő Törökországban és Görögországban az orvosi vizsgálatok ára 30 ezer és 150 ezer forint között alakul, míg a kórházi napidíj 45 ezer forinttól kezdődik és osztálytól függően akár napi 180 ezer forint is lehet. Súlyosabb betegség vagy baleset esetén a műtéti, illetve a hazaszállítási költségek az 5-8 millió forintos nagyságrendet is elérhetik. Mindezek mellett a nyelv ismeretének a hiánya is komoly problémákat okozhat” – hangsúlyozta Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója a társaság közleményében. 

„Nemzetközi szinten igen alacsonynak számít ez a 30 százalék körüli biztosítottsági arány, pedig az online köthető utasbiztosítások hazánkban is egyre népszerűbbek. Az online biztosításkötések körében mára ez a második legnépszerűbb termék és az interneten megkötött utasbiztosítások száma idén már a 100 ezret is elérheti.” – hangsúlyozta Marosvölgyi.

„Nem elég azonban csak megkötni a biztosítást, a gondtalan nyaraláshoz további óvintézkedésekre is szükség van” – figyelmeztet a szakember. „Mindig vigyük magunkkal és több helyre is írjuk fel a biztosítási kötvényszámunkat. A telefonunk gyorshívó gombjához állítsuk be a nonstop elérhető, magyar nyelvű asszisztencia telefonszámát, ennek segítségével bármikor kapcsolatba léphetünk a biztosítónkkal, akik baj esetén azonnal segítséget nyújtanak, tanácsokkal látnak el, és ha kell útba is igazítanak.” – tette hozzá Marosvölgyi.

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Hozzászólások (2 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#1
Tisztelt Cikkszerzo,

sajnalattal olvasom a magyarok felelotlen (ertsd: utasbiztositas nelkuli) utazgatasairol szolo cikket, mert, informalatlansagabol adodoan, jelentos mertekben elferditi a valosagot.

Ugy tunik, On tajekozatlan az alternativ biztositasi lehetosegek tekinteteben, ezert kerem, hogy az alabbi linken talalhatokat olvassa el:
http://www.euvonal.hu/index.php?op=egeszsegugy&id=162

Roviden, az Europai Egeszegbiztositasi Kartya, orvosilag szukseges ellatasok eseten olyan biztositasi jogokkal ruhazza fel az utazot, mintha a meglatogatott orszag biztositottja lenne. A koltsegeket a magyar biztositas terhere egyenliti ki egymas kozott a \"kuldo\" es a \"fogado\" tagallam.

En mar evek ota ezzel utazom. Utasbiztositast meg azert nem kotok, mert ez olcsobb megoldas (es nem mellekesen unios jog). Nem felelotlensegbol.

Termeszetesen, az Egeszsegbiztositasi Kartya csak az EGT orszagokban hasznalhato, valamint Svajcban es Horvatorszagban. Torokorszagba vagy Egyiptomba utasbiztositas nelkul utazni valoban nemileg felelotlen.
 
válasza hozzászólásához
#2
Tisztelt Olvasó!

Nagyon köszönjük reakcióját. Az Aegon által kiadott közlemény mellett olvasta bizonyára Ön is azt a kapcsolt cikket, amely az Európai Egészségbiztosítási Kártyáról szól. Ez egy átvett írás. Nekem mint a naponta frissülő tartalmak szerkesztőjének sajnos nem áll módomban összehasonlító, elemző írást összeállítanom a különféle biztosítási módokról, de tisztában vagyok az EEK adta lehetőségekkel, amit meg is említünk az átvett írásban.
Észrevételét megköszönve, üdvözlettel:

A Szerk.
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Milyen lesz 2012 a turizmusban?

Kiadónk társoldalai

Angol zászloNémet zászlo