A Malév kiesett kapacitásának 33%-ra van érvényes ajánlat

- mondta el Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs vezetője a Turizmus Online-nak.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A kapacitásbővítést, járatnyitást eddig bejelentett légitársaságokhoz kedden csatlakozott a görög Aegean is, mely Athénból egyelőre heti 4 alkalommal repüli majd a magyar fővárost. Az igények folyamatosan érkeznek, tudtuk meg.

Cikkünk írása idején itt tartózkodik a Ryanair, péntekhez hasonlóan különgéppel, a légitársaság saját Boeing 737-800-as típusával érkező tárgyaló delegációja. A légitársaság múlt héten bejelentett 31 járatára azonban nincs semmiféle megállapodása a Budapest Airporttal, nemhogy a résidőkről tárgyalnának. Mindeközben az ír fapados a Budapestről repülni kívánt repülőtereken már megszerezte a slotokat és bőszen vádolja a Budapest Airportot a késlekedésért. Mi több, a még nem létező járatokra már elkezdte árulni a jegyeket. A Ryanair bejelentett úticéljai 50 százalékban fedik egymást a Wizz Air-ével, komoly verseny alakulhat ki a fapados piacon.

Ugyanakkor még mindig itt van a Malévnak az a 27, részben monopolhelyzetű járata, melyek az átszálló forgalmat biztosították. Ezeket képtelen átvenni egy fapados, mivel az nem tagja szövetségnek, nem repül közös kóddal, nem biztosít átszállási lehetőségeket. Az üzleti utazók nem váltanak jegyet rá ezek miatt.

Nagyon sok még mindig a nyitott kérdés. Két intenzív hét következik a reptér életében, mire kialakul valamennyire a nyári menetrend - tájékoztatott Hardy. Ugyanakkor az események, a járatnyitások felgyorsultak olyan ütemben, hogy napról-napra csökken egy budapesti bázisú, full service, nemzeti légitársaság alapításának esélye - tette hozzá. A végén nem lesz hova járatot nyitni, a piacokat átveszik.


Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat

Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat 

Jókora különbségek vannak a világ repülőterei között abban, hogy mekkora eséllyel érik el az utasok a csatlakozó járataikat.
Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.