A moratórium a helyzet rendezéséig vagy a felszámolásig tart

A Malévre elrendelt moratórium, illetve a céghez kirendelt rendkívüli vagyonfelügyelő megbízatása a légitársaság pénzügyi helyzetének rendezéséig, vagy a legrosszabb esetben a felszámolás megindításáig tart - közölte az állami Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Fábián Balázs emlékeztetett arra, hogy az állami támogatás visszafizettetésére vonatkozó uniós döntés miatt a Malév anyagi pozíciói megrendültek. A vagyonfelügyelő a társaság működését próbálja fenntartani, együttműködve a Malév vezetésével.

A Fővárosi Bíróság csütörtöki végzésében döntött rendkívüli moratóriumról és rendkívüli vagyonfelügyelőről a Malév Zrt.-nél. Ez alapján a légitársaság a csődvédelemhez hasonló védelmet élvez. A jogszabályi előírások szerint a rendkívüli vagyonfelügyelő az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.

A sajtótájékoztatón Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke beszámolt arról, hogy a testület pénteken ülést tart, és a rendkívüli vagyonfelügyelővel közösen áttekintik a menedzsment által összeállított likviditási tervet.

A repülőjegyekre vonatkozó kérdésre megismételte: a nemzetközi légügyi szövetségnél, az IATA-nál lévő biztosíték lefed egy bizonyos kört, a IATA-ügynökök kártérítik az utasokat járattörlés esetén. Aki hitelkártyával vásárolt jegyet, annak a bank téríti meg, az utazási irodáknál csomagban vásárolt jegyek vételárát pedig az iroda. Lesznek olyanok, akik kimaradnak a körből, ők jogi úton kérhetik vissza a jegy árát.

A vagyonfelügyelő feladata, hogy felmérje a helyzetet és segítse a társaság működésének fenntartását. A társaság pénzügyei felett a vagyonfelügyelő átveszi az irányítást.
Kérdésre megerősítette, hogy a Malév felszámolása nem indult el, arról bírósági döntés rendelkezhet csak. Arról, hogy mennyi ideig finanszírozható a működés, azt mondta, erre csak a likviditási terv ismeretében lehet válaszolni.

Berényi János megerősítette, hogy a Malév dolgozói megkapják havi bérüket.

Forrás: MTI


Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat

Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat 

Jókora különbségek vannak a világ repülőterei között abban, hogy mekkora eséllyel érik el az utasok a csatlakozó járataikat.
Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.