A német kormány megosztott a légi közlekedési adó kérdésében

A német kormánykoalíció megosztott annak az új adónak a kérdésében, amelyet a légi közlekedési ágazatra szándékoznak kiróni.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A konzervatív-liberális koalíción belül formálódó ellenállásra reagálva Peter Ramsauer közlekedési miniszter rámutatott: a jegyárak drágulását maga után vonó adó nem lenne határozatlan idejű, pusztán 2012-ig, vagyis addig lenne érvényben, míg a légi közlekedési ágazat csatlakozik az uniós szén-dioxid-kibocsátási kvótakereskedelmi rendszerhez.

A kisebbik koalíciós partner, a liberális FDP frakcióvezető-helyettese ugyanakkor változtatásokat sürgetett az adótervezetben, és szorgalmazta, hogy a fuvarozókat is vegyék figyelembe. "Nem látom be, miért egyedül az utasoknak kellene állniuk a költségeket" - mondta Patrick Döring. A politikus szerint azt is vizsgálni kell, hogy a közlekedés nem tolódik-e el a szomszédos országok felé. Az adó a politikus szerint így több kiadással járhat, mint amennyi bevételt hozna.

A német kormány az államháztartás helyzetének javulását várja a légi közlekedési adótól, amely a rövid távú járatokra 13, míg a hosszabbakra szóló jegyek esetében 26 euró lenne. A tranzitközlekedésre, a szállítmányozásra és a katonai repülésekre nem vonatkozna az adó. A kormány évente 1 milliárd euró bevételt vár az új adónemtől.

A légitársaságok azonban máris harcot hirdettek a tervek ellen, attól tartva, hogy az utasok külföldi repterekről kezdenék meg útjukat, vagy lemondanának a repülésről, ami állások megszűnéséhez vezetne a szektorban.

Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter szóvivője útján egyelőre annyit közölt, hogy a tervezet még nem végleges, nyitottak a javaslatokra. Mindazonáltal nem osztják a légitársaságok félelmeit. (MTI)


Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.