2012. február. 04., szombat - Ráhel, Csenge.

A siker itala: Malév koktél

E remek „ital” révén vált sikeressé a korábban aggasztó helyzetben lévő Malév Air Tours (MAT) átalakítása - ismertette Takács Péter, a MAT ügyvezető igazgatója a cég szerdai, új belvárosi irodáját bemutató sajtótájékoztatón.

A hozzávalók pedig: költségcsökkentés, hatékony működés, volumennövelés valamint profiltisztitás.

A szigorú lépések megtétele elkerülhetetlen volt; az 1968-ban a Malév leányvállalatáként alapított Malév Air Tours 2008-ra a tönk szélére került. „Egy bénult, saját magát irányítani nem képes, csőd szélén álló vállalatot vettem át” - emlékszik vissza Takács Péter megbizatásának kezdetére.

A cégben a költségcsökkentés jegyében 40%-os létszámleépítés történt az elmúlt két évben, kiadásait 2009-ben 34, idén eddig 15%-kal csökkentette előző évekhez képest a MAT. Ebben jelentős szerepe volt az irodaváltásnak, mely által a leányvállalat MAT 100%-os tulajdonosának, a Malévnak is mintegy 70 millió forintnyi költséget spórolt. Az új, Petőfi Sándor utcai irodában a MAT a Malév ügyfeleinek korábban a Váci úton végzett kiszolgálását is ellátja.

A Takács által megkezdett átalakítás meghozta a várt eredményeket: 2010-ben 10 milliós nagyságrendű nyereséggel számol a cég. Az alacsony árrés megőrzése mellett a bevétel 6%-kal nőtt előző évhez képest. Gyarapodott az ügyfelek száma is: az elmúlt 10 hónapban összesen - ki- és beút - 10 ezer utasa volt a cégnek. A '90-es években igen jó eredményeket produkáló, majd az ezredforduló után hanyatló incentive beutaztatás idén újra növekedést mutat.

A sajtótájékoztatón megjelent Anatoly Deloveri, a Malév általános vezérigazgató-helyettese. Deloveri hozzászólásában elismeréssel nyilatkozott a MAT által elért eredményekről.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Milyen lesz 2012 a turizmusban?
Angol zászloNémet zászlo