A Turkish szárnyalása

Az öt éve látványosan fejlődő Turkish Airlines a Lufthansa és az Air France-KLM vetélytársává kíván válni.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Míg Európa nagy légitársaságai a 2009-es válságos évben tekintélyes veszteséget halmoztak fel, addig a Turkish ugyanolyan tekintélyes, 43 millió eurós nyereséget halmozott fel. A 2005-ben történt igazgatóváltás óta, amikor Temel Kotil vette a cég vezetését, a Turkish megnégyszerezte utasai számát. A légitársaság 2009-ben 18 millió utast szállított 36 belföldi járatán, 25,1 milliót nemzetközi járatain.

Levend Arisoy a társaság magyarországi igazgatója a Napi Turizmusnak elmondta: csak a nemzetközi útvonalaikon 31 millió utast várnak idén. Levend Arisoy tájékoztatott: a Turkish fejlődésének egyik kulcsa, hogy a légitársaság gyűjtő-elosztó repülőtere, az isztambuli Atatürk, légifolyosók keresztmetszetében fekszik. Az Európa és a Közel-Kelet metszéspontjában fekvő repülőtér az utóbbi években 400 százalékos forgalomnövekedést produkált. Ugyanakkor nagyon fontos a cég üzletpolitikájában az utas igényeihez igazított megfizethető minőség - teszi hozzá Arisoy.

Mint megtudtuk 2009-ben magyarországi forgalmuk 47%-a repült point-to-point Isztambulba, míg az 53%-os többség átszálló utas, elsősorban Bangkok, Hong-Kong, Újdelhi, Dubai vagy Irán felé. A point-to-point utasok száma 10 százalékot emelkedett 2010 első negyedévében 2009-hez képest, míg összességében, a transzfer utasokkal együtt 25%-os növekedésről beszélhetünk a kapacitás bővítése nélkül. Ugyanakkor tervbe van véve a kapacitás bővítése: a téli menetrend életbelépésével a heti 7 budapesti járat 10-re bővül, majd 2011 nyarára 14-re.

Temel Kotil a német Handelsblattnak nyilatkozta, hogy a 49%-ban állami tulajdonú légitársaságból igazi „nagypályás” játékost kíván csinálni. A Turkish a Lufthansával vagy az Air France-KLM-mel szándékozik ringbe szállni. Szintén a Handelsblattnak nyilatkozva Kotil kifejtette: a belföldi utasforgalom dinamikus növelése mellett szintén a fejlődés egyik kulcsa a külföldi terjeszkedés.

A célok közt szerepel évi tíz új járat beindítása. A járatok Afrikában és Ázsiában erősítenék a légitársaság pozícióit. Év végéig járatok indulnak többek közt Saigonba, Washingtonba, Los Angelesbe, Shirazba, Dhaka-ba és Bászrába.

A Turkish nem csupán járatnyitásokkal kíván terjeszkedni, hanem légitársaságok felvásárlásával is. 2008-ban szerzett 49%-os részesedést a boszniai B&H légitársaságban. Ugyanebben az évben indult az Austrian Airlines (AUA) felvásárlásért vívott versenyben. Az AUA-t végül a Lufthansa szerezte meg. Utóbb azonban többször is felmerültek hírek, melyek szerint a Turkish Airlines megvenné a LOT, lengyel légitársaságot, mely a Turkishez hasonlóan szintén Star Alliance tag. A Handelsblatt információi szerint sikeres tranzakció esetén Varsó komoly, nemzetközi elosztó repülőtérré válhat. Szintén szóba került többször a veszteséges szerb JAT megszerzése, de Handelsblatt tudósítása szerint akár a CSA és a Malév megvételét is fontolóra veheti a Turkish Airlines. (Napi Turizmus/MTI)


Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről

Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről 

Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.