Tényleg a Ferihegy kivégzése a cél?!

A kormányzati portálra május 3-án került fel egy közleménynek látszó írás, mellyel a MÁV bécsi repülőtéri járatait népszerűsítették. A Budapest Airportot megdöbbentette, hogy a közlekedés valamennyi hazai ágát felügyelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapestről a bécsi repülőtérre tartó új vasúti szolgáltatást hirdeti hivatalos honlapján. Nehezen érthető, miért kell a magyar adófizetők pénzén új repülőtéri munkahelyeket teremteni – Ausztriában - közölték a Turizmus Online-nal.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Még hétfőn megkerestük Hardy Mihályt, a Budapest Airport szóvivőjét, mit szól ehhez a Malév elveszte óta komoly utasforgalmi gondokkal küszködő reptér. Tegnap még nem volt hivatalos állásfoglalás, mára azonban megjött.

„A magyar légiközlekedés a Malév leállását és csődjét jelentő február 3-i Fekete Péntek óta minden idők legsúlyosabb válságából próbál kilábalni. A hazai légiközlekedési iparág milliárdos veszteségeket szenvedett el, több ezer magasan képzett, elkötelezett szakember vesztette el a munkahelyét, a fennmaradt vállalkozások pedig a túlélésért küzdenek. A szakmán belül valamennyi felelős érintett jelenleg is keményen dolgozik azon, hogy csökkentse a Malév csődjének katasztrofális hatásait és minden követ megmozgat a kilábalás érdekében. Ennek ellenére, a KSH adatai szerint az utasszám nagyjából 13 %-kal csökkent a Malév csődje óta, a repülőgép fel- és leszállások száma pedig mintegy 10 évvel, a 2002-es szintre zuhant vissza.

Ennek fényében kifejezetten nehezen érthető, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miért hirdeti honlapján a MÁV új vasúti szolgáltatását a bécsi nemzetközi repülőtérre, amely Budapest legnagyobb régiós versenytársa és egyben a magyar légiközlekedési válság legnagyobb haszonélvezője. A hivatalos KSH adatok alapján már ismert, hogy a Malév csődje óta megduplázódott Bécsben a magyar utasok száma. Ezek az utazók főként vasúton és közúton jutnak el Ausztriába, holott napi szinten három járatot üzemeltet Budapestről a bécsi repülőtérre az Austrian Airlines, de a Lufthansa is naponta minimum négy járattal közlekedik Münchenbe, ahonnan szintén elérhető egy sor olyan város, amely korábban a budapesti járathálózaton is szerepelt.

„Egyszerűen nem értjük, hogy miért kell a bécsi repülőtér munkahelyteremtését támogatni Magyarország helyett. Miközben természetesen mindenfajta versenyt üdvözlünk, egyetlen országban sem lehet a felszíni közlekedést a közvetlen légi kapcsolatok helyettesítéseként beállítani.” – jelentette ki Hardy Mihály. A Budapest Airport kommunikációs igazgatója hozzátette: - „Sokkal időszerűbb lenne, ha az ezért felelős hatóságok végre kijelölnének egy-egy új légitársaságot a Malév helyett az államközi szerződésekkel szabályozott útvonalakon és nem húznák tovább az időt minden ésszerű magyarázat nélkül. Mindez csak tovább növeli a csalódottságot az egész magyar légiközlekedésben, amit a hihetetlenül magasra emelt repülőtéri telekadó váltott ki. Az utazók jól tudják, hogy a repülés Budapestről mindig is gyorsabb és kényelmesebb lesz, még ha beleszámítjuk a müncheni vagy bécsi, vagy egyéb repülőtéren az átszállást is. Arról nem is beszélve, hogy a repülés továbbra a közlekedés legbiztonságosabb és környezeti szempontból legtisztább módja.”

A minisztérium válasza

Az ominózus közlemény zavarba ejtő címe „Vasúton a bécsi reptérre” - számos félreértésre adhatott okot. Ahogy a folytatás is: „A Flughafen Wien-Schwechat (VIE) Bécs és egyben a régió legnagyobb utasforgalmú nemzetközi repülőtere. Innen számos olyan célállomás közvetlenül elérhető, amelyre Magyarországról jelenleg nem indítanak járatot a légitársaságok.”

Még hétfőn megkerestük a tárca sajtóosztályát. Kérdéseinkre, melyek szerint a minisztérium portálján látható, a MÁV bécsi repülőtérre közlekedő járatait bemutató írás közlemény, hirdetés, pr-cikk? Illetve, hogy Jó ötlet-e a szomszédos ország fővárosának vetélytárs repülőterét népszerüsíteni olyan helyzetben, amikor a nemzeti légitársaság elvesztésével a budapesti repülőtér igen nehéz helyzetbe került? A következő választ kaptuk: „A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a MÁV-START Zrt. közleményét tette közzé a kormányzati honlapon is. Az így szélesebb körhöz eljutó tájékoztatás a magyar személyszállító vasúttársaság emelt színvonalú szolgáltatását és a kapcsolódó kedvezményeket ismerteti. A szaktárca és a vállalat is ahhoz igyekszik hozzájárulni, hogy a Magyarországról induló, a szomszédos fővárosban repülőre szálló utasok közül mind többen vonaton, és ne gépkocsin jussanak el Ausztriába.”

"A MÁV-START Zrt. a közleményével csupán egyet szeretett volna elérni: felhívni az utasok figyelmét két új kedvezményre, amelyet a Budapest – Bécs útirányban a kényelmes és korszerű vasúti közlekedést választók a jegyük felmutatásakor kaphatnak. Az egyik ilyen kedvezmény a bécsi Albertina múzeumban érvényesíthető, a másik pedig a schwechati reptéri buszokon" – erősítette meg Morvai Katalin, a MÁV-START Zrt. kommunikációs vezetője.


A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.
Kisrepülőgép zuhant le Isztrián – Frissítve

Kisrepülőgép zuhant le Isztrián – Frissítve 

Többen életüket vesztették a balesetben.
A flydubai felfüggeszti Budapest–Dubaj járatait

A flydubai felfüggeszti Budapest–Dubaj járatait  

Július végéig nem közlekednek a flydubai Budapest és Dubaj közötti járatai.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.