Átadták a debreceni Hotel Óbestert - Huszárszálló született

Négycsillagos "huszárszállót" adtak át hétfőn Debrecenben: a több mint egymilliárd forintos költséggel felépült Hotel Óbester a világ első, a huszárhagyományokat ápoló szállodája - mondta a megnyitón Boros József tulajdonos.
'

A hatszintes, negyven szobás, öt lakosztályos, két étteremmel rendelkező szálloda negyven személynek ad munkát; a beruházáshoz 211 millió forintot az Észak-alföldi Regionális Operatív Program kereskedelmi szálláshelyek és szolgáltatások minőségi fejlesztése pályázaton nyertek el - tette hozzá.

Pajna Zoltán (Fidesz), Debrecen alpolgármestere szerint az elmúlt 10 évben két és félszeresére nőtt a városban az idegenforgalmi és vendéglátóipari vállalkozások száma, s immár kétezer jó színvonalú vendégággyal várják a turistákat.

A Simonyi József egykori huszár ezredesről (óbesterről) elnevezett Hotel Óbester a Nagyerdőbe vezető Péterfia utcán épült fel, amelynek folytatása az a szintén róla elnevezett Simonyi út, ahol a néhai ezredes fákat ültetett huszáraival. 

Az új debreceni szálló valamennyi szobájában helyi művészek festette, mulató, vagy szerelmeskedő huszárokat ábrázoló képeket helyzeték el, a folyosókon pedig több mint száz, a világ huszárságát bemutató képet helyeztek el. Az avatáson egy hatalmas méretű freskót is lelepleztek. A Huszártalálkozó 2010 című alkotáson huszárruhában, lovon látható Kósa Lajos (Fidesz) Debrecen polgármestere, Pajna Zoltán, Boros József és gyermekei, valamint több közismert helyi vállalkozó, és a város főépítésze, Kováts Ákos is. (MTI) 

 

'
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Hozzászólások (0 db)

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!

Angol zászlo Német zászlo