Az Orangeways korszerűsítheti Baja közösségi közlekedését

Az Orangeways nyerte meg a bajai közösségi közlekedés üzemeltetésére kiírt önkormányzati tendert.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A döntést jelentős többséggel hozta meg a képviselőtestület. Az ennek nyomán megszülető közszolgáltatási szerződés értelmében az Orangeways 2010. január elsejétől kezdi meg működését a Bács-Kiskun megyei városban. Az összesen 10 darab saját busszal induló szolgáltatás keretében a busztársaság új járatok indításával igyekszik hatékonyabban bevonni a város vérkeringésébe ma még jórészt ellátatlan városrészeket – lakótelepeket, temetőket –, emellett éjszakai járat indítására is készül - tudta meg a Napi Turizmus a társaságtól.

„Örömmel tölt el, hogy sikerült a bajai városvezetést meggyőznünk: ahhoz, hogy a város tömegközlekedése hatékonyabb legyen, a rendszer alapos átalakítására van szükség. – értékelte a döntést Kovács Miklós, az Orangeways vezérigazgatója. – Annak érdekében, hogy minél több utast kapcsoljunk be a rendszeres közösségi közlekedésbe, nem csupán a járatok bővítését, hanem többek között a jegyértékesítés rendszerének korszerűsítését is kulcskérdésnek tartjuk. Reméljük, hogy a bevezetésre kerülő újdonságokat a bajai utazóközönség néhány hónapon belül elégedetten igazolja vissza.”

A tenderen az Orangeways mellett a Bács Volán, illetve a VT-Transman indult. A jelenlegi pályázatot egy éves időszakra írta ki az önkormányzat, amely a tapasztalatok alapján ezt követően várhatóan hosszabb időszakra versenyezteti majd meg a szolgáltatókat.


Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről

Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről 

Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.