Békés megye rejtett értékei

Szarvas dinamikusan fejlődő város, amely Magyarország ötödik legnagyobb állóvize, a Körös egyik holtága mellett fekszik. A városban egész évben egymást érik a különböző kulturális, hagyományőrző rendezvények, amelyek közül talán a legjelentősebb a szeptember végén megrendezett Szilvanapok. Itt nagyanyáink receptjeiből készített ritkaságokkal kedveskednek a vendégeknek. A kultúrára és a természet szépségeire vágyó látogatókat számos műemlék épület és természeti szépség várja. Bemutatni mindegyiket persze most nem tudom, így személyes élményeimre hagyatkozva ajánlok az olvasók fi gyelmébe néhányat.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

'

A természet adta gazdagság Szarvas történelmében a XIX. században kiemelkedően fontos szerepet töltött be a gróf Bolza család. Kastélyokat varázsoltak a Körös partjára, felépítették a – ma már kuriózumnak számító – szárazmalmot, létrehozták az Annaligetet, majd a Bolza József után elnevezett „Pepi-kertet”, mai nevén a Szarvasi Arborétumot, amely jelenleg Szarvas legcsodálatosabb és legismertebb látványossága.

A Hármas-Körös egyik holtágának partján, 84 hektáron elterülő Szarvasi Arborétum Magyarország legnagyobb és leglátogatottabb növénygyűjteménye. Az erdőkben és fás területekben szegény, hatalmas alföldi puszta közepén igazi különlegesség ez a gazdag és változatos, öt távoli világrészről származó növényekből álló csodálatos gyűjtemény. A természetvédelmi területen száz meg száz különleges növényritkaságot, őshonos tiszafákat, változatos fajú fenyőket, gyönyörű mocsári ciprusokat, valamint Magyarországon egyedülálló, több mint 100 éves mamutfenyőt is láthatunk. A Kőrös–Maros Nemzeti Park mozaikos felépítésű védett területe 51 125 hektár, amelyből 6419 hektár fokozottan védett természeti terület. A park területén tájképi és természeti értékeiknél fogva nagy kiterjedésű szikes puszták, löszgyepek, erdőspuszta- és mocsármaradványok, kaszálók és ligeterdők maradtak fenn. A Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság két látogatóközpontot és egy madárvártát működtet, ahol a védett természeti és kultúrtörténeti értékeket bemutató kiállítások, tanösvények, erdei iskolai programok várják az érdeklődőket.

A Holt-Körös partján, a „Pepi-kerttel” szemben várja a kirándulókat ez a jelképes szélmalom, amely a Trianon előtti Magyarország földrajzi közepét jelöli. Az emlékhelyhez a Holt-Körös gátján vezet az 1100 méter hosszú Történelmi Emlékút, amely 17 stáción keresztül jeleníti meg történelmünk meghatározó sorsfordulóit.

Grófi kastély a Körös partján

Számomra az egyik legszebb épület Szarvason a Bolza-kastély. Bolza Pál bámulatos szépségű empire kastélyának elődje az 1800-as évek elején épült fel a Körös-parton. Később az épületet klasszicista, romantikus, valamint eklektikus stílusú részletekkel látták el. Kibővítették lakó- és fogadószobákkal és egy házi kápolnával. Az épület belső kialakítása azonban változatlan maradt, ma is felfedezhetjük benne az egykor oly jellegzetes grófi pompát. Szarvas másik meghatározó épülete a városközpontban található Árpád Szálló, amely 1895–1896 között szecessziós stílusban épült a millenniumi ünnepségek alkalmából. A hotel több építészeti stílus elemeit egyesíti magában, és nem túlzás azt állítani, hogy Békés megye egyik legszebb szállóépülete.

A cifra oromzat, a csodálatos szépségű erkélyek sora és az épület sarkán lévő kisméretű, de annál szebb tornyocska uralja a várost. Az impozáns méretű díszterem gazdag stukkódíszei és velencei tükrei kiválóan alkalmassá teszik az épületet különleges bálok, valamint egyedi hangversenyek megrendezésére.

Jelenleg megfelelő befektető híján az épület sajnos nem hotelként működik, azonban a szálló díszterme rendezvényekre, konferenciákra igénybe vehető. A Szent István Egyetem Rektori Hivatalaként szolgáló kastélyhoz hangulatos kis park, valamint egy kisebb arborétum is tartozik.

A természet kincsestára

Ha már megtapasztalták Gyopárosfürdő, Szarvas vagy Gyomaendrőd termálvizeinek gyógyító erejét, megnézték a gyulai várat, látták a világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteményét Békéscsabán, akkor engedjék át magukat a kulináris élvezeteknek, ízleljék meg a csabai kolbászt, a világhírű libamájat és a békési szilvapálinkát. A kulturális és kulináris élvezetek után érdemes felfedezni a Kőrösök völgyének háborítatlan vízi világát, megismerni a falusi folklór hamisítatlan békési szokásait, a gyomaendrődi tájház vendégszeretetét. Látogassanak el a kiváló konyhával büszkélkedő Kondorosi Csárdába, elevenítsék fel Rózsa Sándor legendáját a régi csárdarész múzeumában. A Vésztő-mágori Történelmi Emlékhely és a Holt-Sebes-Körös vidéke a horgászok és vadászok kedvelt helye, ahol a jellegzetes felszíni formák, a kunhalmok magasodnak. A szikes, lápos, mocsaras vidék védett növény-, madár- és állatvilága a természet igazi paradicsoma.

Polgármesteri köszöntő

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt itt, a Körös vidékén, Szarvason! Szarvas város fekvése, természeti adottságai turisztikai szempontból is több lehetőséget biztosítanak az itt élőknek és az idelátogatóknak kirándulásra, túrázásra, kikapcsolódásra. Az utóbbi években városunkban és a környező településeken kiépült kerékpárútrendszer lehetőséget biztosít a kerékpárral történő helyi közlekedésen túl túrázásra, de a lovas túrákhoz kedvet érzők is találnak programokat a környéken. A város kulturális látnivalói és nevezetességei mellett kellemes élményt nyújtanak horgászásra, fürdőzésre alkalmas Körös-parti területei. Természeti látványosságot nyújtanak az Anna-ligetben található Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság és Körös-völgyi Látogatóközpont tanösvényei, kiállításai, országos jelentőségű természetvédelmi területei, valamint az arborétum csodálatos növényvilága. A Körös-holtág mentén facsoportokkal tarkított ligetes erdők, mezőségek, táborozáshoz is ideális pihenőhelyek váltják egymást. A holtágon lehetőség van sétahajózásra, a parti részeken fekvő kulturális és természeti kincsek megtekintésére. Minden kedves Szarvasra látogató vendégnek, túrázónak kellemes időtöltést, jó pihenést kívánok!

Babák Mihály, Szarvas város polgármestere

'

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.