Felfüggeszti tevékenységét a SkyGreece

A légitársaság hivatalos közleményben számol be arról, hogy anyagi problémák miatt egy időre felfüggeszti üzemelését.

Ahogy arról mi is beszámoltunk csütörtökön, kétszáz utas, köztük magyarok ragadtak a torontói repülőtéren, mivel a görög SkyGreece légitársaság törölte budapesti járatát. A légitársaság most hivatalos közleményt adott ki, melyben közlik, hogy a vállalat ideiglenesen felfüggeszti üzemelését - írja a newgreektv.com. Ezt a légitársaság is megerősítette saját weboldalán.

A közlemény így szól:

„A SkyGreece légitársaság elnézést kér azoktól az utasaitól, akiket érintett a vállalat működési válsága. A SkyGreece alapítói, menedzserei és alkalmazottai szívükön viselik az utasok sorsát és éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy megoldják a problémát. Röviddel a járatindulást követően, a görög gazdasági válság következtében a légitársaság pénzügyi gondokkal kezdett küszködni.

Annak ellenére, hogy a jegyeladásokban azonnali és drasztikus visszaesés következett be, a cégalapítók fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy fenntartsák a menetrend szerinti járatokat. Sajnos azonban a közelmúltban felmerülő műszaki probléma következtében a vállalat az egész rendszerre kiterjedő, több napos késésekkel és jelentős többletköltségekkel néz szembe.

Ennek eredményeként a SkyGreece sajnálattal jelenti be, hogy ideiglenesen felfüggeszti működését. A társaság arra számít, hogy az üzemelés hamarosan újraindul.

Az utasoknak azt javasoljuk, hogy alternatív utazási lehetőséggel vagy/és szállással kapcsolatban vegyék fel a kapcsolatot az utazásukat szervező irodával."

A magyarországi képviselet csütörtök estig nem kapott hivatalos információt

Kertész Tímea, akinek három gyereke is Torontóban ragadt a járattörlés miatt, az MTI-nek azt mondta, nem tudnak elérni senkit, sem Torontóban, sem Görögországban. A járat törlését is onnan tudták meg, hogy kiírták az információs táblán. Hozzátette: a gyerekeknek csütörtökön kellett volna Budapestre érkezniük. Közölte: a törlés miatt a lengyel LOT légitársaság járatára vettek jegyet, és feljelentésen gondolkoznak, mert ez 750 ezer forint többletkiadást jelent.

Kovács Julianna, a SkyGreece magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy semmilyen hivatalos információt nem kaptak sem Torontóból, sem Athénból, azt sem tudni, hány utasról van szó és mi fog történni velük. Azt javasolta, hogy az utasok várjanak 1-2 napot, majd keressék meg a magyarországi képviseletet, mivel volt már példa arra, hogy csütörtök helyett vasárnap indította el a légitársaság a járatot. Hangsúlyozta, hogy másik járatra jegyet mindenki csak saját felelősségre vegyen, mert nem tudni, hogy a SkyGreece annak árát később megtéríti-e.

Az MTI telefonon próbálta elérni a társaság görögországi központját, de csütörtök délig a hívásokra senki nem válaszolt.

A kanadai görögök által alapított athéni központú SkyGreece-t azért indították el tulajdonosai, hogy összeköttetést teremtsenek a torontói görög diaszpóra és Görögország között. Jelenleg két repülőgépet bérelnek.

Az augusztus 19-i járat sem indult el

Csige Gábor torontói magyar konzul arról tájékoztatta az MTI-t, hogy SkyGreece augusztus 19-i járata sem indult el, de augusztus 22-én az utasok hazajuthattak a légitársaság egy másik járatával.

Magyarország torontói főkonzulátusa szerdán állampolgári bejelentés alapján értesült arról, hogy törölték a SkyGreece szerdai, GW428-as Toronto-Budapest-Szaloniki járatát. Azonnali segítségnyújtást azonban egy magyar állampolgár sem kért.

Zárt kapuk

A magyar képviseletnek sem e-mailben, sem telefonon nem sikerült a légitársaságtól felvilágosítást szereznie. Csütörtökön a főkonzulátus egyik munkatársa felkereste a SkyGreece torontói irodáját, de azt zárva találta, és nem akadt a nyitva tartásra vonatkozó információra sem.

A szomszédos irodák munkatársai nem tudtak biztos információval szolgálni a légitársaságról, de a mozgást az utóbbi pár napban nem nagyon tapasztaltak.

Üzemeltetési okokból törölték a járatot

Magyarország athéni konzulja a SkyGreece egy értékesítési irodáját tudta elérni, ahol egy munkatárs elmondása szerint "üzemeltetési okokból" ("operational reasons") törölték a torontói járatot, azonban ők sem kaptak további információkat.

Csige Gábor közölte, hogy a főkonzulátus munkaidőben a +1-647-349-2550 telefonszámon, munkaidő után pedig a +1-416-427-5989 telefonszámon fogadja a hívásokat és mindent megtesz, hogy segítse a magyar állampolgárok hazajutását.

Egy hónapos csúszás, kimaradó járatok

Májusban számoltunk be arról, hogy az eredeti tervhez képest körülbelül egy hónapot késett a SkyGreece budapesti járatnyitása, akkor mind a légitársaság helyettes értékesítési igazgatója, Denis Codere, mind a légitársaság magyarországi értékesítési ügynöksége, a B2Sky arról számolt be, hogy a késés ellenére a járat közlekedni fog.

A kanadai média most arról cikkezik, hogy a SkyGreece Troubles Facebook-csoportnak már közel négyszáz követője van, a Toronto’s City News szerint a korábbi zágrábi járat kimaradása indította be a dominóhatást, és okozott járattörlést most Torontóban is.

Idén júniusban munkatársunk interjút készített Denis Codere-rel, a SkyGreece Airlines kereskedelmi igazgatóhelyettesével, melyet ide kattintva olvashat el.

Természetesen munkatársunk megkereste Denis Codere-t, a légitársaság kereskedelmi igazgatóhelyettesét. Villanypostán küldött levelünket a visszajelzés szerint megkapta, választ azonban még nem küldött. Amint bővebb információhoz jutunk, közöljük.

Forrás: MTI/Turizmus Online


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.