Beütött az esős nyár a hazai fürdőknek

Várakozáson felül alakult a hazai fürdők első féléve, július közepétől aztán az esős idő hatására a legtöbb helyen visszaesett a forgalom, így összességében az idén a legjobb esetben is csak a tavalyihoz hasonló év várható.

Bizakodó hangulatban kezdte a nyári főszezont a hazai fürdős szakma: tavaly 5%-kal növekedtek az átlagárak és a bevételek, az idei első félévben pedig a látogatószám is emelkedni kezdett.

- A rövid és nem túl hideg tél, a tavaszi jó idő valamint a SZÉP-kártyákon megmaradt összegek elköltésére buzdító hatékony kampány hatására arra számítottunk, hogy jobb lesz az idei év, mint a tavalyi – közölte kérdésünkre Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára.

A fürdők többsége az év első felében 3-5% közötti forgalomnövekedésről számolt be, különösen jót tett a forgalom növekedésének a kellemes húsvéti, május elsejei és pünkösdi időjárás. Igencsak bizakodó volt június elején a Fürdőszövetség, 4% bevétel-növekedést prognosztizáltak a nyári hónapokra. Július elején is minden rendben volt, mivel nagy volt a meleg. Július közepétől azonban minden megváltozott, mivel jött a csapadékos idő, ami helyenként még az üzemeltetésben is gondot okozott. A strandok jártak ezzel a legrosszabbul, hiszen sokan a fedett fürdőket keresték fel helyettük, mások meg nem vizes programot választottak maguknak.

- Volt olyan strand, amely összesen tíz napra tudott kinyitni júliusban. Ez azért fontos, mert a fürdők éves árbevételének 60%-a a nyári három hónapban realizálódik. Azoknak a fürdőknek is gondot okozott ez, ahol kisebb a fedett kapacitás, hiszen hiába volt esetleg tele a fedett rész, a strandokról hiányzott a több ezer vendég. Sajnos nem igazán volt hőség augusztusban sem, és a hónap végéig sem várható forróság, így bár még hátravan két hétvége a nyárból, de sok jóra nem számíthatunk. Az utolsó héten az iskolakezdés miatt a motiváció és pénzköltési hajlandóság is kevesebb. Összességében úgy gondolom, hogy örülhetnek a fürdők, ha a tavalyi forgalmi adatokat produkálhatják, de sok helyen vélhetően veszteség lesz. Szeptemberben készítünk egy felmérést a tagság körében, a hónap végén derül ki, hogy az év első felének növekménye elég erős volt-e – tájékoztatott a főtitkár.

Az őszi négy hónap forgalma érdemben már nem képes befolyásolni az éves eredményt, maximum szinten tartja. Egy dolog befolyásolhatja pozitívan a hátralevő időszakban a fürdők forgalmát, ha a devizahiteles perekben megkezdődik a lakosság kártalanítása.

- A hitelterhek csökkenése, az esetleges pénz-visszatérítés révén milliárdok juthatnak vissza a lakossághoz, ez pedig óhatatlanul magával hozná a fogyasztás fellendülését – közölte Juhász Szabolcs.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.