Bocuse d'Or: szurkolói központtá válik a Hold utcai piac

A Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny keddi lyoni döntőjét interneten is követhetik, akik nem utaznak ki szurkolni, a budapesti Hold utcai piac szurkolói központ lesz, ahol kivetítő előtt is szoríthatnak az Európa-bajnok magyar csapat sikeréért - mondta el az m1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.

Hamvas Zoltán, aki Magyarországot képviseli a 24 tagú zsűriben, már pénteken elutazik Lyonba, ahová a csapat szombaton követi.

"A Bocuse d'Or a gasztronómia Forma-1-es versenye, a csúcstechnológia, a legújabb fejlesztések, a legnagyobb séfek új fogásai előbb-utóbb leszivárognak a hétköznapi vendéglátásba, eljutnak a magyar tanulókig, ez a verseny küldetése, nem pusztán a gasztronómiai elit összecsapása" - magyarázta.
A magyar csapat hónapok óta meghatározott terv alapján intenzív tréningen vesz részt.

"Hétfő, szerda és péntek az előkészületek napja, ami mindig sokkal hosszadalmasabb, mint a főzés maga, hiszen szigorú szabályok alapján lehet az elkészített alapanyagokat a boxba bevinni, kedd, csütörtök és szombat pedig a versenyek, időre fűzünk, hiszen a kezdéstől öt óra elteltével kell tálalni egy vegán ételt, ezután 35 perccel egy húsételt. Az óriási főpróbát csütörtökön tartjuk, a Bocuse d'Or legendája, az akadémia támogatója, a felkészülést végig segítő Rasmus Koffod is jelen lesz" - számolt be Hamvas Zoltán.

A dán séf a Bocuse d'Or történetének legsikeresebb versenyzője, aki először a bronz-, majd az ezüst- és végül az aranyszobrot is hazavihette, míg koppenhágai étterme, a Geranium idén a harmadik Michelin-csillagot is megkapta.

A világdöntőre a kontinentális selejtezőkön át vezetett az út, az európai finálénak Budapest adott otthont, a magyar csapat meg is nyerte azt.

"Tizenegy nyertes volt eddig a világon, a verseny győztes séfjének és csapatának alapvetően változik meg az élete, de az egész ország gasztronómiájára másképp tekintenének, ha komoly eredményt sikerülne elérni" - emelte ki Hamvas Zoltán.

A döntőn kedden 9.50-kor kezdődik a magyar csapat főzése, 14.50-kor találják a vegán ételt, 15.25-kor a húsételt.

"Aki nem tudott kiutazni, az interneten követheti az eseményeket, de a Hold utcai piacon szurkolói központot is létrehoztunk, ott kitűnő minőségben nézhetik végig az eseményeket az érdeklődők" - tette hozzá Hamvas Zoltán.

Hamvas Zoltán beszámolója szerint a világdöntő VIP szekciójában magyar alapanyagok és borok is bemutatkozhatnak. Elsősorban aranyszalagos magyar élelmiszereket visznek Lyonba: kiemelt szerepet kap a furmint, a mangalica és a libamáj, de nem hiányzik a magyar lekvár, méz, bárányhús és a legfontosabb magyarországi fajtákból készült borok és pezsgők is kóstolhatók lesznek.

Forrás: MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.