A két adósávot később egyesítik, és 2016-tól kezdve egységes 17,5 százalékos áfa-kulcs lesz érvényben.
A kormány intézkedéseinek célja, hogy 2013-ban és 2014-ben a GDP három százaléka alá szorítsa az állami költségvetés hiányát. 2013-ban a tervezett hiány 2,9 százalék, 2014-ben pedig 1,9 százalék. A cseh pénzügyminisztérium előrejelzése szerint az idén 3 százalék lesz a deficit.
Az Eurostat hétfői közlése szerint az Európai Unióban 2008 óta emelkedtek az áfa-kulcsok, az idén 21 százalék az átlag. A normál áfa-kulcs Luxemburgban a legalacsonyabb - 15 százalék -, a legmagasabb Magyarországon, 27 százalék, Csehországban - a mostani emelés előtt - 20, Lengyelországban 23, Szlovákiában 20 százalék.
A cseh reformcsomag része, hogy szintén jövő évtől kezdve 2015-ig megszűnik a gazdáknak nyújtott "zöld gázolajnak" nevezett kedvezmény, s bevezetik a boradót is. Az egyéni, illetve kisvállalkozók által fizetett adókat is módosítják. Januártól "szolidaritási adót" vetnek ki azokra, akik éves jövedelme meghaladja az éves átlagkereset 48-szorosát. A prágai sajtó ezt az intézkedést, amely 2015-ig marad érvényben, "milliomosadónak" nevezte el.
A kormány döntését még a parlamentnek is jóvá kell hagynia, majd az államfő aláírásával lép érvénybe. Petr Necas miniszterelnök arra számít, hogy a reformcsomagot a parlament elfogadja. Úgy véli: ha elutasítaná, akkor a kormánynak is távoznia kellene.
"Feltételezem, hogy ezt a javaslatot, amely a koalíciós megegyezés eredménye még abból az időből, amikor többsége volt, megfelelő számú képviselő fogja támogatni" - mondta a kormányülés után újságíróknak Necas. Úgy vélte: ha az intézkedéscsomagot a parlament elutasítaná, a kormány nem tudna a jövő évre olyan költségvetést felállítani, amely a GDP 3 százaléka alatt tartaná a hiányt. "Nyíltan szólva ilyen helyzetben nem látnék okot arra, hogy ez a kormány továbbra is hivatalában maradjon" - mondta a kormányfő.
Az intézkedésektől azt remélik, hogy 2013 és 2016 között 105 milliárd koronával, mintegy 1.240 milliárd forinttal nőnek a költségvetési bevételek.
A pénzügyminisztérium ugyanakkor az államkasszába befolyt adók elosztási arányainak a módosítását is javasolta. E szerint 2013-2015 között az áfa-bevételeik 18,9 százalékát a települések, 7,86 százalékát a régiók fogják kapni. Ez mindkét esetben kisebb, mint az eddigi részesedés, amely a települések esetében 19,93 százalék, a régiók esetében pedig 8,29 százalék. Mindkét érintett terület határozottan tiltakozott a bejelentett módosítás ellen.
Az egyéni és a kisvállalkozók esetében a kormány meghagyta azt a lehetőséget, hogy az érintetteknek ne legyen kötelező könyvelést vezetniük, hanem bevételeik bizonyos százalékát levonhatják az adóalapból, s csak a maradék után fizetik az adót. A mezőgazdasággal foglalkozó személyek például éves jövedelmük 80 százalékát vonhatják le az adóalapból, s csak húsz százalék után kell adót fizetniük. Az éves jövedelemnek azonban ezekben az esetekben nem szabad meghaladnia a kétmillió koronát. (MTI)
Boradót vezet be a kormány
(MTI) - Egy-egy százalékponttal - 15 százalékra és 21 százalékra - emelkedik január elsejétől az áfa két kulcsa Csehországban - döntött a cseh kormány, amely szerdai ülésén elfogadta a pénzügyminisztérium által előterjesztett újabb reformcsomagot.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Alkoholtilalom a horvátoknál?
A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk
A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete
Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.
Balatonlelléről érkezett Somogy bora
Az önkormányzat 27. alkalommal hirdetette meg a Somogy Bora elnevezésű versenyt.
Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is
Közétkeztetési cégvezetőket is előállítottak az óbudai korrupciós ügyben való nyomozás kapcsán.
Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik
Jelentős változás előtt áll a hazai gasztronómia egyik legsikeresebb vidéki műhelye.
Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek
Zsámbékon Magyarország tizenkét ismert séfje cserélte le egy napra a séfkést kormánykerékre.
Ki lett az Év Gasztronómusa?
Hack Barnabás nyerte el a címet a tavalyi évben végzett munkája alapján.
A Mátra legjobb kékfrankosai – borbemutató az MTA-n
Egyre több a szűretlen, derítetlen bor.
Friss felmérés: így választ bort a mai fiatal generáció
Előljáróban annyit: már nem a márkanév a döntő a borválasztás alkalmával.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.