2012. február. 04., szombat - Ráhel, Csenge.

Bringaút, tanösvény és minden, ami ökoturisztika a Fertő-tájon

385 millió forintból valósul meg komplex ökoturisztikai fejlesztés a Fertő-tájon és az Alpokalján - tudósított az MTI.

Fersch Attila a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság helyettes veztője elmondta: a projekt végrehajtásához 316 millió forintot nyert a kilenc önkormányzatból és a nemzeti park igazgatóságából álló konzorcium a Nyugat-dunántúli Operatív Programból. Ehhez kapcsolódik a 15 százalékos önrész.
    

Ebből a forrásból kerékpárút szakaszok épülnek  Ágfalván, Harkán, Nagycenken, Répcevisen és Zsirán  összesen mintegy  hat kilométer hosszúságban. A bicikliutakat kitáblázzák, s valamennyi érintett községben  kerékpáros pihenőhelyet alakítanak ki. Fertőhomoknál új tanösvényt is létesítenek, Hegykőn pedig természetvédelmi látványosságként  vizes élőhely-rekonstrukcióval egybekötött szabadidőparkot alakítanak ki. A fejlesztésben a fentieken túl még Sarród és Hidegség község érintett. 
   

A Fertő-Hanság Nemzeti Park ökoturisztikai fejlesztésének részeként  természetvédelmi bemutató majorságot hoznak létre Sarród-Lászlómajorban. Ennek keretében rekonstruálják a régi romos Esterházy-majorsági központot, amely a felújítás után új szerepkört kap. Egyebek között ott mutatják  majd be a Fertő-táj és Hanság természetvédelmének és gazdálkodásának történetét ismertető  kiállítást. A bemutató majorság  a kerékpáros és lovaskocsis nemzeti parki ökoturisztikai programok egyik kiindulási pontja is lesz. A támogatási összegből a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságot érintő fejlesztési rész 112 milliót tesz ki.
    

A fejlesztést a tervek szerint jövőre fejezik be.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Milyen lesz 2012 a turizmusban?
Angol zászloNémet zászlo