Budapest Airport: új célállomások, több járat

Harminchárom légitársaság kilencvenhat úti célját kínálja a Budapest Airport új, március 29-én életbe lépett 2010-es nyári menetrendje. A tavalyi nyárhoz viszonyítva a légitársaságok közel három százalékkal több helyet kínálnak az utasoknak.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Számos légitársaság döntött úgy, hogy új járatokat indít a magyar fővárosból új európai desztinációkra, amelyek eddig hiányoztak a magyar főváros által kínált palettáról. Így például a WizzAir heti három járatot indít az olaszországi Forli repülőterére, heti kettőt a szintén olaszországi Pisa-ba és a finnországi Turkuba. A Germanwings heti három géppel pedig elindítja a hannoveri járatot, amelyet korábban egy másik légitársaság megszüntetett. Újdonság a nyári menetrendben a Budapest-Belgrád járat, amelyet naponta üzemeltet 2009 decembere óta a Malév és amelynek népszerűsége egyre nagyobb a szerb fővárosban is.

A nyári menetrendben visszatér a magyar főváros repülőterére az ukrán Aerosvit, amely Budapest és Kijev között biztosít légi összeköttetést és a Carpatair önálló járatként repül Velencébe. Egy sor légitársaság sűríti járatait, vagyis a 2009-as nyári menetrendhez képest gyakrabban repül Budapest és egy másik célállomás között. Ugyancsak a Malév heti hárommal több gépet indít Ammanba, Jordánia fővárosába, többször repül a Malév és a Tarom is Bukarest és Budapest között, a Wizzair heti hárommal sűríti a Weeze/Düsseldorf járatot. Több gép közlekedik Budapest és Milánó között mind a Lufthansa Italia, mind pedig a Malév színeiben, néggyel többször repül hetente Bécsbe az Austrian és végül heti hárommal több lesz a kolozsvári Malév-járatok száma is.

Bár az elmúlt hónapokban tapasztalható volt egyfajta költségnövekedés a légiszállítási piacon, ennek ellensúlyozására a Budapest Airport egy sor kezdeménnyel járul hozzá, hogy növekedjen a forgalom a magyar főváros repülőterére és minél több üzleti utazó és turista válassza Budapestet. A vállalat továbbra is speciális kedvezményt kínál az új járatokat indító légitársaságoknak, az új hosszú távú járatok üzemeltetőinek, akár Észak-Amerikáról, akár a dél-kelet ázsiai térségről, az indiai szubkontinensről vagy a Perzsa-öböl térségéről van szó. Az elmúlt hetekben a Budapest Airport vezetői négy öböl-menti légitársaság képviselőivel tárgyaltak egy esetleges budapesti járat nyitásáról Abu Dhabiban és Dubaiban.

Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója derűlátásának adott hangot: „A tavalyi évhez képest idén bíztató adatokat hozott az év első három hónapja. A növekedés óvatos optimizmusra ad okot, a Budapest Airport nyári időszakig a forgalom folyamatos bővülésére készül.” – tette hozzá.


Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat

Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat 

Jókora különbségek vannak a világ repülőterei között abban, hogy mekkora eséllyel érik el az utasok a csatlakozó járataikat.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.