Kérdések és válaszok

Kedden délután a Budapestinfo Nap 2011 prezentációit követő fórumon a meghívott vendégek az előzetesen beküldött kérdésekre válaszoltak.

A válaszadók között volt Csomós Miklós, az oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes, dr. Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai főosztály-vezetője, dr. Pető György, a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója, Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Molnár József, a BTSZK Nonprofit Kft. (Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ) ügyvezető igazgatója.

Dr. Erdei János, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke gondolatébresztőjében az aktuális helyzetről és a szövetség megoldási javaslatairól szólt. Budapest fontosságát taglalva kiemelte, hogy minden ötödik szálloda Budapesten található és az ötcsillagos házak 70 százaléka is a fővárosban működik. A teljes bevétel 52, míg a külföldiek költésének 73 százaléka képződik Budapesten. 41 várossal összevetve, a foglaltság tekintetében Budapest a 20. azonban átlagár és rev/par alapján az utolsó helyet foglalja el. A hátrány elsősorban a november/december/január/februári időszakban képződik, elsősorban a MICE utazók hiánya miatt. További probléma a belföldi vendégek csekély száma, akik a budapesti kereskedelmi szálláshelyeken csak 11%-ban vannak jelen. Az idei első négy hónap, különösen az április bizakodásra ad okot, s a tendencia folytatásáért az elnök a szolgáltatások minőségének javítását, a rendezvények támogatását, a vendégfogadás kultúrájának emelését és az együttműködés fontosságát emelte ki.

Molnár József a hivatásturizmus fejlesztésével kapcsolatban elmondta, hogy tervben van egy Budapest Rendezvény kártya bevezetése, mely a Budapest kártyához hasonló kedvezmények mellett az adott eseménnyel kapcsolatban is kínál majd szolgáltatásokat. Megerősítette, hogy Budapestnek egységes turisztikai képre van szüksége, a kerületek önállósodása ilyen értelemben nem járható út, hiszen a turista nem az egyes kerületekért jön a fővárosba. Az együttműködést közszolgáltatási szerződés keretében is el tudja képzelni.

Csomós Miklós az attrakciófejlesztéssel kapcsolatban kifejtette, hogy a kevés forrás és az adósság miatt “meghökkentő” látványosságokat a főváros a közeljövőben nem tud finanszírozni, bár a dunai gyalogoshíd továbbra is napirenden van, de fővárosi pénzből nem fog megvalósulni.

Vitézy Zsófia, a szállodákkal való együttműködésre vonatkozó kérdésre elmondta, hogy ezután a kiegészítő rendezvényekre is hangsúlyt szeretnének fektetni. Például a tavaszi fesztivál alkalmával el tudná képzelni, hogy fiatal művészek szállodákban, éttermekben tartanának koncerteket, ezáltal is Budapest fesztiválváros jellegét erősítve. Aláhúzta, hogy a neves művészek leszerződéséhez legalább két évre előre szükséges lenne a rendezvények pontos dátumának a meghatározása. 

A 200 éves Városligettel kapcsolatban a meghívottak kiemelték, hogy a liget stratégiáról széleskörű egyeztetés kezdődött. Pető György szerint a múltban sokszor nem is a forrás, hanem az akarat hiányzott (illemhelyek rendberakása). Itt kapcsolódott be Persányi Miklós, az állatkert igazgatója a beszélgetésbe, aki a Liget Köztársaság Egyesület céljairól számolt be. Egy elegáns városligetet képzelnek el, amely méltó ahhoz a hatalmas látogatottsághoz, melyet az ott lévő intézmények kivívtak maguknak. Az állatkert és a Széchenyi fürdő a régióban a top attrakciók között van, ugyanakkor a liget eddig nem volt egységes termékként kezelve. A buszok parkolása a résztvevők ígérete szerint a Hősök terén még a nyáron megoldódik.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.