Bukta volt a brit belföldi kampány?

A belföldi turizmus élénkítésére indítottak kampányt "Holiday at Home" szlogennel márciusban a Visit England és a régiós turisztikai hivatalok, amit erősen kritizált korábban a  brit utazási irodák szövetsége, az ABTA.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Egy kutatás eredménye szerint nem is alaptalanul érték vádak a Nagy-Britanniában valaha indított legnagyobb kampányt, amely arra igyekezett felhívni az angolok figyelmét, hogy belfölön nyaraljanak, írja a TravelMole.

Az ABTA már korábban is negatív véleményt nyilvánított az akcióról, amire 4 millió fontot költött az állam. A Szövetség szerint a kampány átgondolatlan közpénz-pocsékolás, véleményük szerint ugyanis a reklám csak a fogyasztók alacsony százalékára hat. A brit utazók többsége (45%) leginkább a barátok, család javaslatai hatására választ úti célt, 36%-uk utazási oldalak, brossúrák alapján, 16%-a magazinok, tévéműsorok beszámolói szerint és csak 7% az, akire hatással vannak a televíziós reklámok.

Az ABTA véleményét erősítette meg a YouGov mostani, áprilisi tanulmánya is, amelyben 2000 felnőttet kérdeztek meg. E szerint az angolok 67%-a tervezi külföldre idei nyaralását. A megkérdezettek 13%-a elmondta, egyáltalán nem látta a kampányt, ráadásul minden 25 emberből egynek kifejezetten a kampány miatt ment el a kedve a belföldi nyaralástól.

Regionális bontásban Nagy-Britannia északi és észak-nyugati részén élőkre hatott leginkább pozitívan a reklámkampány - mindkét régióban a válaszadók 19%-a gondolja úgy most, hogy inkább belföldön nyaral. Legkevésbé skóciát érintette meg a reklám, sőt 9%-uk válaszolt úgy, hogy éppen a kampány miatt nem valószínű, hogy otthon nyaralnak. 

Nézze meg a kampányhoz kapcsolódó reklámfilmet, amelyben olyan hírességek bukkanak fel, mint Stephen Fry, Rupert Grint, Michelle Dockery vagy Julie Walters:

{youtube|id=viCZ4XjTliY} 

A tanulmány további megállapításai szerint a West Midlandsban élők a leginkább árérzékenyek, a válaszadók itt (36%-ban) a szállodai árat és (30%-ban) a repjegy árát említették, mint a választásukat leginkább meghatározó tényezőt (a polititkai bizonytalanság után, amelyet 54%-kuk említett). A londoniak, skótok és welsziek szintén takarékosak, nekik is számít, hogy a repjegy mennyire drága. A leginkább számítógép-függők az East Midlands-iek, akik közel 43%-ban mondták azt, hogy lefújják a nyaralást, ha az interneten negatív véleményeket találnak a kiszemelt útról, és 35%-ban döntenek hasonlóképpen, ha a negatív véleményt a barátaik, rokonaik mondják.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.