Busszal szállítják a magyar vásárlókat a román Auchanba

Pár nap múlva újraindulnak a rendszeres buszjáratok Nagyvárad és Biharkeresztes között. A részleteket hétfőn, a közszállítási vállalatnál tartott sajtótájékoztató során ismertették. 

A sajtótájékoztatón Csuzi István, a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) vezérigazgatója mellettHuszár István váradi alpolgármester, Barabás Ferencz, Biharkeresztes polgármestere, valamint Lénárt Attila, a nagyváradi Auchan igazgatója vett részt. Mint elhangzott, már volt ilyen járat, azonban mintegy három évvel ezelőtt, kereskedelmi okokból megszűnt – nagyrészt amiatt, hogy Biharkeresztesen nagyszabású vasúti felújítási munkálatok kezdődtek, s a település már nem volt megfelelő úticél azok számára, akik onnan kívántak tovább utazni vonattal. Ezúttal az Auchannal kötött egyéves szerződés garantálja, hogy az OTL-nek ne származzon vesztesége a járat működtetéséből. A busz egyik állomása ugyanis a váradi Auchan lesz, s bevásárlóközpont a tegnap aláírt szerződés alapján megtéríti majd az OTL-nek a járat nyereséges működtetéséhez szükséges összeget. Az összeg az eladott jegyek számától függ majd, nagyon alacsony érdeklődés esetén elérheti akár a havi tízezer lejt is. Egy jegy ára 500 forint lesz, vagy 7 lej, hétfőtől péntekig három járat közlekedik majd, szombaton és vasárnap pedig hat. Egyelőre nem vezetnek be bérleteket, de az utasok igényétől függően a későbbiekben ezek is szerepelhetnek majd a kínálatban. Az OTL vezérigazgatója bízik benne, hogy napokon belül a szállításügyi miniszter alá fogja írni a busz üzemeltetéséhez szükséges engedélyt, s a járatokat szombattól már közlekedhetnek is.

Okok

Huszár István nagyváradi alpolgármester kifejtette: Biharkeresztesről sokkal több lehetőség van vonattal továbbutazni, mint Nagyváradról, ezért is fontos, hogy legyen egy buszjárat a két település között. Másfelől az utóbbi tizenöt-húsz év során egyre nőtt azoknak a biharkeresztesi lakosoknak a száma, akik ott laknak ugyan, de nap mint nap Váradra, vagy környékére járnak dolgozni, s nekik is hasznos lehet a buszjárat. Nem utolsó sorban Nagyvárad nem titkolt célja az, hogy a magyarországi munkaerőt vonzzon ide, annál is inkább, mivel a határon túli településen jóval nagyobb a munkanélküliség, mint Váradon, ahol az ipari park nagyon sok munkahelyet teremtett. Viszont Nagyvárad költségvetése alacsony, a közszállítási vállalaté úgyszintén, úgyhogy szükségessé vált egy olyan üzleti partner, amely ennek a projektnek az anyagi hátterét is tudja biztosítani – ez pedig a nagyváradi Auchan.

Különbözet

Lénárt Attila, az Auchan igazgatója elmondta: azért is érdekesnek tartották a projektet, mert a hazai ÁFA csökkenésével egyidejűleg a romániai bevásárlóközpontok vonzókká váltak a magyarországiak számára. Amint a későbbiek során elhangzott, azt is beleszámították, hogy a magyarországi bevásárlóközpontok hétvégén zárva vannak. Az elképzelés szerint a két település közötti buszjáratoknak köszönhetően napi 150-250 vásárlóval több látogatja majd az Auchant. Az OTL-vel kötött szerződés lényege pedig az, hogy a bevásárlóközpont felvállalja, hogy kifizeti a közszállítási vállalatnak azt a különbözetet, mely szükséges ahhoz, hogy a járat üzemeltetése egy minimális nyereséget biztosítson. Amennyiben az eladott jegyek száma havonta kevesebb, mint 1300 – azaz naponta átlagban kevesebb mint 43 jegy kel el – az Auchan havi tízezer lejt fizet ki a közszállítási vállalatnak, s értelemszerűen minél több jegy kel el, annál kisebb a kifizetendő különbözet. A járatok akkor válnak nyereségessé, ha sikerül eladni havonta legalább 2500 jegyet.

Előnyök

Örömünnep a mai nap, jelentette ki Barabás Ferencz, Biharkeresztes polgármestere. Mint mondta, a település 4300 lakója közül mintegy hétszázan vannak azok, akiket a munkahelyük, illetve a tanulmányaik Nagyváradhoz, illetve környékéhez kötik. MivelBiharkeresztes közlekedési csomópont, a járat azoknak is fontos, akik vonattal kívánnak továbbutazni. A vasúthálózat egyébként folyamatosan fejlődik, egy éven belül Biharkeresztesről száz kilométer/órás sebességgel fognak közlekedni a vonatok. Ezenkívül, míg Váradon a munkanélküliség 3-4%-os, Biharkeresztesen meghaladja a 10%-ot, s bíznak benne, hogy a határon túli település lakói munkát találnak maguknak Borson, vagy a váradi ipari parkban. Mindezek mellett a váradi kulturális élet, s nem utolsó sorban a szakoktatás is vonzó lehet a biharkeresztesiek számára – fejtette ki Barabás Ferencz.
Csuzi István, az OTL igazgatója elmondta: már megvan a magyarországi Nemzeti Közúti Hivatal engedélye, s a hazai szállításügyi miniszter is napokon belül alá fogja írni a buszjárat üzemeltetéséhez szükséges engedélyt. Úgy tervezték, hogy az utat mintegy 75 perc alatt teszik majd meg a buszok, a menekült-jelenség hosszabbíthatja valamelyest az időtartamot, de reményeik szerint az esetleges késés nem lesz több mint pár perc. Egyelőre egy közepes méretű, 19 helyet biztosító buszt üzemeltetnek majd, igény esetén további, nagyobb kapacitású járműveket is biztosítanak.

Indulás

Hétfőtől péntekig román idő szerint 7.45-kor, 15.27-kor, valamint 17.45-kor indul a busz a Nufărul végén lévő buszállomástól. Az Auchan mellett a Decebal valamint a Dacia sugárúton, Szentjánoson, a borsi polgármesteri hivatalnál, a borsi vámnál, Ártándon, végül pedig a biharkeresztesi állomásnál áll meg. Szombaton és vasárnap az indulás időpontjai: 7.27, 9.45, 13, 15.27, 17.45, valamint 20.45. Biharkeresztesről magyar idő szerint hétköznap 8-kor, 15.40-kor, valamint 18-kor indul a busz, szombaton és vasárnap pedig az indulási időpontok, ugyancsak magyar idő szerint: 7.30, 10, 13.15, 15.40, 18, valamint 21 óra.

Forrás: Erdély Online


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.