Csábító árakat kínálnak a légitársaságok januárban

Év elején a légitársaságok jelentős része akciós árakkal igyekszik foglalásra csábítani az utazókat. Az Emirates aktuális akciója keretében most akár novemberi utak is foglalhatók kedvezményes áron. A Qatar Airways arra próbálja ösztönözni az utazókat, hogy ketten vagy hárman foglaljanak együtt, de az Air France, a British Airways és a Norwegian is akciós jegyárakat kínál január végéig. 

Az Emirates, amelynek három éve indult Budapest-Dubaj járata, egyre növekvő igényt tapasztal a „nyár a télben” jellegű utazások iránt. A magyar utasok számára az Emirates-szel 5,5 óra alatt elérhető Dubaj az első számú célállomás. Horváth Gábor, az Emirates magyarországi country managere szerint az egzotikus úti célok iránti igény folyamatosan növekszik: „Amíg nyáron többen választják a rövidebb városlátogatásokat például Tokióba, Mumbaiba vagy Sanghajba, addig a hideg időszakban az utazók inkább hosszabb nyaralásokat választanak, például a Seychelle-szigetekre vagy Thaiföldre.”

Az Emirates globális jegyakciója, amely január 9-től 22-ig tart, és a 2017. január 16. és 2017. november 30. közötti utazásokra érvényes, a legnépszerűbb téli nyaralóhelyekre kínál kedvezményes jegyeket. Az Emirates utasai Budapestről Dubajba Economy osztályon már 110.000 forinttól elérhetik a retúrjegyeket, Business osztályon pedig 499.000 forinttól. Kínába Economy osztályon 115.000 forinttól indulnak a jegyárak, míg Business osztályon 499.000 forinttól. Thaiföldre Economy osztályon már 135.000 forintért, Business osztályon 510.000 forintért juthatnak el az utazni vágyók. A Maldív-szigetekre Economy osztályon 199.000 forinttól foglalhatók jegyek, Business osztályon 625.000 forinttól. Ausztráliába 275.000 forinttól kaphatók Economy-osztályú jegyek, Business-osztályúak pedig 1.110.000 forinttól.

Nem az Emirates az egyetlen légitársaság, amely ilyenkor beveti a csábítás minden trükkjét. A Qatar Airways Travel Festivalnak keresztelt, január 16-ig tartó akciója keretében akár 35%-os kedvezménnyel adja a jegyeket bizonyos úti célokba, meghatározott feltételek megléte eseten. Ráadásul még napi ajándéksorsolással is az utasok kegyeiben igyekeznek járni. A Qatar kedvező árakkal várja azokat, akik ketten, és különösen azokat, akik hárman utaznak együtt: a kedvezmény mértéke elérheti az 5-10%-ot is. Bangkokba egy fő 142.900 forinttól foglalhat, három fő együttes utazása esetén pedig 135.900 forintért adják a jegyet, Dubaj esetében egy fő esetén 112.900, három fő együttes utazása esetén pedig 106.900 forint a jegy ára.

Az Air France január 26-ig kínál akciós jegyárakat a világ minden részébe. Ázsiába és a Közel-Keletre ezek az induló árak a légitársaságnál az akció keretében: Peking 116 400 forint, Dubaj 138 ezer forint, Mumbai 1401.900 forint, Bangkok 153.500 forint, Hongkong 168.300, Singapore 179.500 forint.

A British Airways is számos újévi akcióval várja az utasokat, hosszú távú járatai közül weboldalukon négy desztinációt emelnek ki: Hongkongba 156.800 forinttól, Johannesburgba 152.100 forinttól, az ománi Maszkatba 137.600 forinttól, míg Rio de Janeiróba 223.200 forinttól eljuthatunk Londonból.

A Norwegian Air Shuttle is kihasználja az év elejét az akciózásra: január 16-ig történő foglalás és október 31-ig történő utazás esetén már 20 eurótól kínálnak repülőjegyeket. Budapestről öt desztinációó érhető el a Norwegian járataival, de Párizsból New Yorkba már 179 euróért, Los Angelesbe pedig 199 euróért lehet foglalni egy útra szóló repülőjegyeket.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.