Durván drágul a parlamenti belépő az Unión kívüli turistáknak

Levélben fordult a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke, Dr. Erdei Bálint a parlamenti látogatásokat bonyolító irodához, mivel 10 hónap alatt közel 50%-kal nőttek a parlamenti belépők árai az Európai Unión kívüli országokból érkező turisták számára.

A levél előzménye, hogy az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság Közönségszolgálati Irodája arról értesítette a beutaztató irodákat, hogy 2015. március elsejétől 30%-kal emelkednek a parlamenti belépők árai az Unión kívüli turisták részére.

Ráadásul ez már nem az első emelés mostanában, 2014. július 1. napjával a jegyárak szintén jelentősen emelkedtek, így 10 hónapon belül 48%-kal lettek drágábbak a jegyek.

Az utazási irodák elsősorban azért nem értenek egyet az áremeléssel, mert arról őket nem tájékoztatták időben. Márpedig az utazási irodák külföldi partnereikkel 1-2 évre előre kötik meg szerződéseiket, és utólag általában már nem tudnak változtatni a kiajánlott árakon. A 2016. április 1. napjával kezdődő és 2017. március 31. napjával végződő idegenforgalmi évre vonatkozó, az egyes programok díjait is tartalmazó szerződések aláírása például 2015. június 30. napjáig kell megtörténjen.

A MUISZ levelében azt is megjegyzi, hogy a szakmai szövetség korábban írt leveleit nem méltatta válaszra az illetékes iroda. A fenti helyzetből következik, hogy az áremelés miatti költségnövekedést a magyar utazási iroda kénytelen „benyelni”, tehát nem hogy nyerne, még bukik is az üzleten.

Gondolhatnánk persze, hogy a belépők után járó jutalék bőven kárpótolja az utazási irodákat az áremelés miatt, de ez nem így van. Míg a napigazdasag.hu értesülései szerint 2013-ban 394 ezer fő kereste fel a parlament látogatóközpontját, addig a legmagasabb, 6%-os jutalékot is csak az olyan iroda kaphatja meg, amely 150 millió forint feletti forgalmat generál egymaga. Ehhez pedig 95 ezer fő beléptetése lenne szükséges, vagyis csak akkor jár ez a kedvezmény, ha minden negyedik látogatót az adott iroda küldi a parlamentbe. A Szövetség szerint egyébként a jutalékszint, még a legmagasabb is, önmagában jelentéktelen.

A problémák leírása után több konkrét dologban is változtatásra kéri a látogatóközpont illetékeseit a szakmai szövetség. Azt írják például, hogy vizsgálják felül a kedvezményrendszert, és jóval alacsonyabb forgalom (10-20 millió forint) mellett is magasabb (10-20%-os) jutalékszintet állapítsanak meg. Azt is szeretnék elérni, hogy az idén márciustól bevezetni tervezett áremelést halasszák el 2016. áprilisáig. Általánosságban pedig arra hívják fel a szolgáltató figyelmét, hogy „későbbi döntéseikkel segítsék az utazási irodák kiszámítható és tervezhető működését”.

A MUISZ azt is felveti, hogy amennyiben a parlament látogatóközpontja nem változtat üzletpolitikáján, több utazási iroda felhagyhat a belépők értékesítésével, mivel veszteséget nem kívánnak termelni.

Lapunk megkereste az ügyben az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság Közönségszolgálati Irodáját, de választ eddig még nem kaptunk.

Mi arra is szerettünk volna választ kapni, hogy mi indokolja, hogy miközben egy német, francia vagy olasz turista a kettőezer forintos kedvezményes díjat fizeti, addig a „keleti nyitás” politikája jegyében idecsábított kínai, arab, azeri vagy török (tetszőlegesen folytatható a sor) útlevéllel rendelkező vendégnek ugyanez a művelet 5200 forintjába kerül.

Megnyugtatásul, az ukrajnai és szerbiai magyarok, meg persze az ausztrál és kanadai magyarok is, amennyiben rendelkeznek magyar igazolvánnyal, a magyarok és uniós állampolgárok számára érvényes 2000 forintot fizetik csak a látogatásért.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.