Egy éve indult el a Föld körül a magyar stoppos!

Egy év alatt egészen Kínáig jutott az a magyar fiatalember, aki norvég barátjával éppen egy esztendeje, július 7-én Budapesten nekivágott, hogy négy év alatt körbestoppolja a Földet.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Varga Péter Budapestről indulva, Szerbia, Montenegró, Albánia, Görögország, Törökország, Szíria, Libanon, Irán, Pakisztán, India és Nepál érintésével érkezett meg Kínába. Norvég barátjával, Kenneth Means-szel négy hónap után elváltak útjaik Libanonban. Kenneth elvállalt egy ígéretes munkalehetőséget, hogy abból fedezhessék az expedíció költségeit. A fennmaradó nyolc hónapban Péter egyedül, vagy időről-időre hozzá csapódó úti társakkal utazott. Péter ezidáig 18 000 kilométert tett meg, ebből 14 000-et stoppal, a fennmaradó távolságot vonattal, busszal és egy triciklin.

(A képen balra Kenneth, jobbra Péter látható.)

A 30 éves fiatalember azt írja blogjában, az összesen 250 stopposfuvar alkalmával mindössze egyszer érzett félelmet, legtöbbször határtalan vendégszeretettel, kedvességgel, segítőkészséggel találkozott. A Kepesita névre keresztelt expedíció során bőven volt része szép és izgalmas kalandokban: a karácsony estét Iránban egy kecskepásztor otthonában töltötte, az indiai Jaipurban illegális ékszerkereskedők elől oldott kereket, akik be akarták vonni az üzletbe, Agrában csokoládétortával ünnepelte születésnapját, majd szörnyű, hetekig tartó gyomorrontás gyötörte, Indiából Tibetbe csak úgy tudta folytatni útját, hogy befizetett egy társas utazásra, a kínai Golmud városából pedig egy stoppostársával Alex-szel egy szintetizátorral felszerelt triciklin tekerve, zenélve indult el Peking felé.

Libanonig leggyakrabban sátrazott a magyar és a norvég stopposcimbora - olykor a nagyvárosok közepén is -, Péter aztán egyedül utazva tovább legfőképp a couchsurfing lehetőségével élt, illetve olcsó hotelekben szállt meg. 

(A képen balra Kenneth, jobbra Péter látható.)

Az első évről több, mint 50 blog született, legtöbbjük magyar és angol nyelven is olvasható. Az expedíciót filmen is megörökíti a vállalkozó szellemű fiatal, amelyből már a magyar közszolgálati televízió is közölt részleteket a stoppolás népszerűsítésére. Az út során készült rövidfilmek közül kettő meghívást kapott a berlini Road Junky Travel Film Festival-ra, és most készül az az alkotás a világ legnagyobb vallási fesztiváljáról, a 12 évente Indiában megrendezett Kumbh Mela-ról.

Péter, Kenneth és Alex ma, július 7-én együtt ünneplik Pekingben az expedíció első születésnapját. Kenneth napokon belül visszatér a norvég rákhalászok világába, Alex Sanghajba, majd Japánba utazik. Péternek, mivel nem sikerült meghosszabbíttatni kínai vízumját, sürgősen el kell hagynia az országot. Mongol vízum híján Dél-Korea felé veszi az irányt komppal. Onnan Japán, majd remélhetőleg Szibéria, Mongólia végül észak-déli irányban átstoppolva Kínán Dél-Kelet-Ázsia az úti célja.

Péter a Napi Turizmusnak elmondta, az eredeti tervhez képest komoly késésben van, de mivel nem sebességrekordot akar felállítani mint Willy Fog, hanem az a célja, hogy a saját és lehetőleg mások épülésére bebarangolja a Földet, nem hiszi, hogy a tervezett fennmaradó 3 év elég lesz.

A fiatalember a Kepesita expedíció sikeres folytatásához együttműködni szándékozó partnereket, szponzorokat keres.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.