Vegyen éves bérletet repülőre!

Egy éven keresztül bárhova repülhet az easyJet járataival az az égbe vágyó licitáló, aki a legnagyobb összeget ajánlja a Vaterán árverésre bocsátott éves repülőjegyért. A nem mindennapi aukció 1 forintról indul november 21-én. A licit lejártakor, november 28-án a győztes a szinte korlátlan repülés élményével lesz gazdagabb, a jegyért befolyt pénzzel pedig beteg gyermekeket támogatnak.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Ki ne álmodott volna már arról, hogy egy éven át oda utazik az általa kiválasztott személlyel, ahová csak szeretne? Januárban például Londonba menne koncertre a gyerekkori barátjával, februárban a Szajna partján, Párizsban koccintana a kedvesével, márciusban pedig egy hosszú hétvégével lepné meg valamelyik rokonát Genfben? Az easyJet és a Vatera közös árverésében valaki nemcsak álmodozhat ezekről a kirándulásokról, hanem el is látogathat álom úti céljaira. A november 21-től 28-ig tartó licit egy éves, két személyes repülőjegyért folyik majd, amelyet a nyertes kalandor az easyJet összes járatán felhasználhat majd a légitársaság által meghatározott havi limit keretein belül. A jegy tartalmazza az adót és egy darab poggyász költségét.

A licit jótékonysági célt is szolgál: a november 28-án leütött összeget karitatív célra ajánlják fel. A szervezők a mostani aukció kedvezményezettjének a Bókay János Gyermekalapítványt választották. A szervezetet, amelyet 1991-ben Tolnay Klári színművésznő alapított, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekklinikáján működik, és orvosi berendezések és eszközök vásárlásával támogatja a klinikán folyó gyógyító és kutató munkát. 

A Vaterán nem ez az első jótékonysági árverés: az ország legnagyobb aukciós portálja évek óta segíti különleges aukcióival a támogatásra szoruló szervezeteket. Partnereivel karöltve olyan ügyeket támogatott már, mint a gyermek sport utánpótlás, természeti katasztrófák károsultjainak segítése, vagy hátrányos helyzetű gyerekek művészeti oktatása.


Indul a vasúti fejlesztési program – frissítve!

Indul a vasúti fejlesztési program – frissítve! 

Kormányciklusokon átívelő, tízéves vasúti fejlesztési program indul, melynek teljes kerete megközelíti a 3500 milliárd forintot – jelentette be Magyar Péter, miniszterelnök.
Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten

Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten 

Az Air France megerősítette, hogy a közel-keleti biztonsági helyzet miatt felfüggesztette járatait Rijádba, Dubajba és Bejrútba.
Veszélyben a folyami hajóutak

Veszélyben a folyami hajóutak 

Az európai folyami hajózást idén nyáron komoly kihívás elé állítja a Rajna és a Duna alacsony vízállása.
 Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben

Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben 

Az első negyedévben harmadával csökkent a légitársaság profitja.
Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo

Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo 

Tovább bővíti légi árufuvarozási szegmensét a németországi légitársaságokat tömörítő szervezet.
Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján

Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján 

Coolcation két keréken: mostantól kerékpárral is végig lehet tekerni a Balti-tenger déli partvidékét Koppenhágától Gdańskig. 
Megújul a budapesti buszflotta

Megújul a budapesti buszflotta 

Budapest a főváros történetének legnagyobb elektromosbusz-beszerzésére készül.
Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása

Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása 

A biztonság továbbra is az elsődleges szempont.
Még több Airbus Kínának

Még több Airbus Kínának 

Kínai légitársaságok 95 Airbus repülőgépet rendeltek 17,8 milliárd dollár értékben.
Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik

Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik 

A felvásárlással a cég évente 22 millió vonatjegyet értékesíthet.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.