Elfogadták: szeptembertől chipsadó

Szeptembertől népegészségügyi termékadót, ismertebb nevén chipsadót vezetett be az Országgyűlés a magas cukor-, só-, szénhidrát- vagy koffeintartalmú ételekre, italokra, így a 25 százaléknál kevesebb gyümölcstartalmú üdítőkre, az energiaitalokra, az előrecsomagolt süteményekre, a sós snackekre, valamint az ételízesítők egy részére - írja az MTI közleménye.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A fideszes Font Sándor és Kovács József törvényjavaslatát 255 igen szavazattal, 54 ellenében, 36 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. A kormánypártok támogatták, az MSZP és az LMP képviselői ellenezték az indítványt, a jobbikos képviselők többsége tartózkodott.

A termékadó mértéke az érintett üdítőitalok esetében 5, energiaitaloknál 250 forint literenként, az előrecsomagolt cukrozott sütemények esetében 100, snackeknél és ételízesítőknél 200 forint kilogrammonként.

Az adót a terméket belföldön első alkalommal értékesítő személynek vagy szervezetnek, vagyis a termék gyártójának, külföldi termék esetén pedig az azt belföldön elsőként értékesítőnek kell megfizetnie. Az adót - akár az áfát - az eladó szedi be, majd az adóhivatal felé önadózással számol el. Nem kell adót fizetnie a kereskedőnek, ha évente 50 liternél, illetve 50 kilogrammnál kevesebb adóköteles terméket ad el.

A jogszabály szeptember elsején lép hatályba.

A törvény alapján üdítőitalnak minősül a 25 százalék gyümölcstartalomnál kevesebbet, cukorból viszont 100 milliliterenként 8 grammnál többet tartalmazó ital, kivéve a sűrítményeket, koncentrátumokat, szörpöket. Energiaitalnak az számít, amely 100 milliliterenként 10 milligrammnál több koffeint tartalmaz. A sós snackek után akkor kell termékadót fizetni, ha sótartalmuk meghaladja 100 grammonként az 1 grammot. Az ételízesítők közül pedig azok adókötelesek, amelyek sótartalma meghaladja az 5 grammot 100 grammonként. Nem adókötelesek a gyermektápszerek, a ketchup, a mustár és azon sózott ételesítők, amelyek sótartalma nem haladja meg a 15 grammot. Ugyancsak nem kell népegészségügyi termékadót fizetni a levesek és mártások után.

A törvényjavaslatot benyújtói azzal indokolták, hogy a magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban rendkívül kedvezőtlen, és jelentősen elmarad attól, amit az ország társadalmi és gazdasági fejlettsége lehetővé tenne. Az előterjesztés célja, hogy a bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó termékek megadóztatásával az egészségügyre fordítható források bővüljenek - olvasható az indoklásban. (MTI)


Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére

Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére 

A verseny célja idén is a minőségi, kreatív és helyi alapanyagokra épülő strandételek bemutatása és népszerűsítése.
Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon

Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon 

Az etyeki Gasztrosétány ad otthont június 18-án az Etyek Sunset Fashion Show elnevezésű rendezvénynek.
Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak

Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak 

Nemzetközi elismerés Budapest egyik legautentikusabb spanyol éttermének.
Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában

Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában 

A tavaly októberi, nagysikerű hazai debütálást követően a Popeyes cajun ízei a Westend után most a budapesti Árkád bevásárlóközpontba is megérkeztek.
A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete 

Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.