A rendezvényt a London International Wine Fair kiállítás zárónapján tartották meg dr. Simon Péter, az MT Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettesének részvételével. Az agrármarketing vezérigazgatóság több magyar borász társkiállító segítségével mutatta be hazánk borkínálatát.
Az MT Zrt. külképviselete brit szakmai és médiapartnereit hívta meg az eseményre a partnerek közti kapcsolatépítésre is lehetőséget teremtve a különleges magyar ételek és borok társaságában.
A rendezvény helyszínét a Balassi Intézet, az ízletes borokat a Malux Hungarian Food and Wine borkereskedés, az ételkínálatot pedig az Urban Merchants magyar tulajdonú cég biztosította.
Az érkezőket Törley Hungária pezsgővel köszöntötték, majd 5 bort mutattak be – Szeremley Szürkebarát, Bodvin Áldomás Tokaji Furmint, Barta Pincészet Nagygombos Merlot, St. Andrea Áldás (Egri Bikavér), Chateau Megyer Tokaji Aszú 5 puttonyos – hozzájuk illő ételekkel párosítva. Az MT Zrt. külképviselete a borok bemutatásához kóstolófüzetet is készített, amelyből a résztvevők még többet tudhattak meg a borokról és a kóstolások közben feljegyezhették tapasztalataikat is.
Első Magyar Borklub Londonban
A Magyar Turizmus Zrt. londoni képviselete 2013. május 22-én „Hungarian Wine Club” címmel bor- és gasztronómiai estet rendezett Londonban, a Balassi Intézetben.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Alkoholtilalom a horvátoknál?
A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk
A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete
Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.
Balatonlelléről érkezett Somogy bora
Az önkormányzat 27. alkalommal hirdetette meg a Somogy Bora elnevezésű versenyt.
Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is
Közétkeztetési cégvezetőket is előállítottak az óbudai korrupciós ügyben való nyomozás kapcsán.
Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik
Jelentős változás előtt áll a hazai gasztronómia egyik legsikeresebb vidéki műhelye.
Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek
Zsámbékon Magyarország tizenkét ismert séfje cserélte le egy napra a séfkést kormánykerékre.
Ki lett az Év Gasztronómusa?
Hack Barnabás nyerte el a címet a tavalyi évben végzett munkája alapján.
A Mátra legjobb kékfrankosai – borbemutató az MTA-n
Egyre több a szűretlen, derítetlen bor.
Friss felmérés: így választ bort a mai fiatal generáció
Előljáróban annyit: már nem a márkanév a döntő a borválasztás alkalmával.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.