Felelős a Best Reisen az egyiptomi buszbalesetért

A Pesti Központi Kerületi Bíróság közbenső ítéletben állapította meg a Best Reisen teljes kártérítési felelősségét a 2011 novemberében történt hurghadai buszbaleset ügyében. A baleset maradandó sérülést elszenvedő károsultjai által életjáradékért indított perben hozott nem jogerős közbenső ítélet akár a járadékfizetési kötelezettség előszobája lehet.

2011. november 6-án szenvedett balesetet a Best Reisen hazatérő utasait szállító Eastmar busztársaság egyik busza a hurghadai reptérre menet. A balesetben 11 fő vesztette életét, 27-en megsérültek, köztük többen maradandó károsodást szenvedtek el. Van, aki végtagjai sérülésének következtében munkaképességét vesztette el, vagy ennél még tragikusabb: gyermek maradt árván.

Bár nem minden utas rendelkezett utazási biztosítással, a károsultak eddig 200 millió forintnyi kártérítést kaptak egyiptomi biztosítóktól, illetve az eset után indított segélyvonal segítségével összegyűlt összegből. A felperes szerint közvetlenül az irodától nem érkezett kártérítés. Az alperes ezzel szemben arról számolt be, hogy több, biztosítással nem rendelkező sérült kórházi ellátását, illetve hazajutását ő fizette, valamint a károsultak ügyvédjeinek utaztatását, egyiptomi ellátását az alatt a két év alatt, amíg sikerült megállapodni a kinti biztosítóval, és megkapták a 200 milliós kártérítést. Hozzátették: „A fentieken túl minden jogi segítséget megadtunk számukra és mindenben együttműködtünk velük.”

A sérültek közül 10 fő azonban tavaly pert indított a Best Reisen ellen. Keresetükben általában havi százezres nagyságrendű életjáradékot követelnek életük végéig. 

A bíróság indoklásában a Polgári Törvénykönyvre (Ptk.) hivatkozott, mint az utazásszerződésről szóló 281/2008-as kormányrendeletet felülíró jogszabályra. Utóbbi szerint az iroda a részvételi díj kétszereséig tartozik kártérítési felelősséggel az utazási szerződés nem-, vagy hibás teljesítése esetén. A Ptk. testi épséget és egészséget védő szakaszai, valamint a szerződési láncolatban szereplő közreműködőkért, alvállalkozókért viselt felelősség azonban magasabb rendűnek bizonyultak. Az Egyiptomban lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy a balesetért az éles kanyart mintegy 90 kilométeres tempóban bevenni kívánó buszsofőr volt a hibás.

Ugyanakkor a bíróság ítélete kihirdetésekor is elismerte jogszabályokra is hivatkozva, hogy a Best Reisen a legnagyobb elvárható gondossággal járt el azzal, hogy 50 éves, megbízható múlttal rendelkező partnert választott az Eastmar buszait is bérlő Masters Travel Service (MTS) személyében. Továbbá, hogy a károsultak mentése és hazaszállítása érdekében szintén mindent megtett.

Mindez sovány vigasz a szerdán született, akár az életjáradék fizetésének lehetőségét is magában hordó döntés tudatában, ami - mint attól a szakmai szervezetek is tartanak - precedens értékénél fogva hasonló esetekben akár kis irodák tucatjait teheti tönkre. De még a nagy, tőkeerős utazásszervezők számára is elgondolkodtató egy esetleges, több ember után fizetendő életjáradék réme.

A felperest képviselő Dr. Ikanov Gábor szerint nem ez a cél, keresetük - amellett, hogy a drámaian megváltozott életminőségű károsultak szerinte jogosan perelnek a járadékért - sem elsősorban a Best Reisen ellen szól. Úgy véli, a kiutaztatóknak, de főleg a harmadik világbeli, fokozott kockázatú országokba utakat szervezőknek kötelező felelősségbiztosítást kellene kötniük, melynek költségét az utazási csomagba is beépítve az utas biztosítva lenne a harmadik fél által okozott kár ellen. Amennyiben ő maga nem köt utazási biztosítást, ahogy az ügyben érintett utasok esetében is előfordult. Utóbbi azonban csupán arra terjed ki, amire a biztosító a szerződéskötésben ténylegesen felelősséget vállal, míg a kötelező révén az utazásszervező alvállalkozóiért is képes helytállni.

Ali Hamrouni, a Best Reisen tulajdonosa érdeklődésünkre így kommentálta Ikanov Gábor szavait: „Dr. Ikanov Gábor véleményével kapcsolatban nem gondolom, hogy a baleset összefügg azzal, hogy az ország harmadik világbeli vagy sem. Szerintem bárhol a világon nap, mint nap történnek hasonló közúti balesetek és egyéb - például légi - katasztrófák. Nem gondolom, hogy különbséget kellene tenni az utazásszervező cégek között, abban, hogy kik utaztatnak a harmadik világbéli országokba, a továbbiakhoz pedig nem kívánok semmit hozzáfűzni. A szakma majd ezt biztosan megvitatja.”

A február 11-én hozott ítélet ellen 15 napon belül fellebbezésnek helye van. Amennyiben az akár még több évig is elhúzódó jogi procedúra végén a Best Reisen számára negatív jogerős ítélet születik, az iroda a járadékfizetés kötelezettségét továbbháríthatja alvállalkozóira egészen a busztársaságig. Már ha a Best képes lesz fizetni, hiszen a cég 2013. augusztus 16-án tevékenységét felfüggesztette, bevétele nincs. 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.