hirdetés
hirdetés
2012. május. 23., szerda - Dezső.

Ferihegy: Ülj le fiam, egyes!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) előző hét végén értesítette a Ferihegyet: elvérzett az EU repülésbiztonsági vizsgálatán.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

Az EU, vizsgálatot lefolytató repülésbiztonsági hatóságainak eredményét látva az unió úgy döntött, amíg a Budapest Airport Zrt. (BA) nem orvosolja a feltárt hiányosságokat, addig a Budapestről érkező járatok átszálló utasait úgy kell kezelni, mintha unión kívüli, harmadik világbéli országból érkeznének. Ez azonban a Ferihegyről induló forgalom tizedét érinti – mondta el a Napi Turizmusnak Szilágyi Károly, a BA szóvivője. Az intézkedés kizárólag biztonsági, tehát schengeni állampolgárként nem kell beállni az unión kívüli ország útlevél ellenőrzéséhez – nyugtatott Szilágyi.

Szilágyi elmondta: az intézkedés akár 6-12 hétig is hatályos lehet. A Magyar Hírlap információi szerint a BA egy belső hírlevélben tájékoztatott: a technikai jellegű hibákat a dolgozókkal együttműködve azonnal kijavították. Ugyanakkor az érintett magyar hatóságok szerint további lépések szükségesek az utasbiztonság és a biztonsági ellenőrzések terén. Szilágyi Károly elismerte: a BA valóban hiányosan teljesítette az április 29-én hatályba lépett, új uniós repülésbiztonsági előírásokat.

Rendszeresek ugyanakkor a hasonló ellenőrzések az uniós repülőtereken, mely alól a Ferihegy sem kivétel – ismertette Szilágyi, hozzátéve, hogy az unió először a Ferihegyre küldte ellenőreit a jogszabály hatálybalépését követően.

Félő, hogy az ismételt biztonsági ellenőrzés az utasoknak kényelmetlenséget, a légitársaságoknak többlet költséget jelent az átszállási idő növekedésének köszönhetően.

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

kapcsolódó cikkek

Hozzászólások (2 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#1
"...addig a Budapestről érkező járatok átszálló utasait úgy kell kezelni, mintha unión kívüli, harmadik világbéli országból érkeznének."

Harmadik világbéli??? Kedves cikkíró, legyen olyan kedves és gondolja át, hogy mit írt le! Kezdetnek mondjuk guglizza ki, hogy mit jelent a 'harmadik világ' kifejezés. Öszintén remélem, hogy kijavítja és legközelebb ekkora ostobaságot nem ír le!
Tisztelettel: imil
 
#2
Kedves imil!

Jogos lehet a felháborodása, ha szó szerint érti a cikk szerzője által leírt, Ön által idézett mondatot. De hadd vegyem védelmembe a szerzőt! Én úgy érzem, van ebben némi irónia a sorok közt. Szerintem a harmadik világ felidézésének itt nyomatékosító hatása van, hangulatfestő fordulat. Itt a volt vasfüggöny mögött, ha történik valami, uniós tagság ide vagy oda, igen hamar páriává válhatunk, és hajlamosak nyugati barátaink úgy bánni velünk, mint egy ronggyal. Bizonyára Ön is többször megfordult London nagyobb repterein, ahol még manapság is hajlamosak megalázó módon kikérdezni a Budapestről érkezett magyar utast. De ez a cikk persze nem csupán a magyar utasokról szól, hanem mindenkiről, aki a Ferihegyről indulva schnegeni repülőtéren száll át.
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés