Fiatal borászok versenye az A38 hajón

(MTI) - Harmincöt év alatti borászok számára hirdetett versenyt az A38 hajó: a Talentométer tehetségkutató sorozat ötven legjobb bora öt májusi és júniusi vasárnapon keresztül mutatkozik be a közönségnek az állóhajó éttermében és teraszain.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Talentométer eredetileg könnyűzenei tehetségkutató sorozatként indult, idén azonban jelentősen kibővült: a zenei rész mellett az A38 ezúttal borászversenyt is hirdetett azzal a céllal, hogy megtalálja a hazai borászat új generációját, és felhívja a figyelmet a feltörekvő fiatalokra - közölték az MTI-vel a szervezők.
Tájékoztatásuk szerint a Talentométer - Fiatal borászok versenye azoknak a pályájuk elején álló, 35 év alatti fiatal borászoknak ad bemutatkozási lehetőséget, akik már önálló útra léptek, vannak saját boraik, de még nem kapták meg azt az elismertséget, amelyet megérdemelnének.
A Talentométerre négy kategóriában nevezett összesen több száz tétel közül a Central European Wine Institute és a Bortársaság által felkért szakmai zsűritagok, valamint a Szerencsejáték Zrt. és az A38 hajó képviselői előzsűrizésen választották ki a fesztiválsorozatban bemutatkozó és nagyközönség elé kerülő, kategóriánként tíz-tíz, összesen ötven bort.
Mivel számos rozét és desszertbort is neveztek, ezek minősége pedig kimagasló volt, egy-egy alkalommal ezek is bemutatkoznak: a desszertborok a testes fehér borokkal kerültek egy napra, a rozéborokat pedig a könnyű vörösekkel lehet együtt kóstolni. Az első, most vasárnapi eseményen a könnyű fehérborok állnak a középpontban.
A zsűri többek között a tokaji Balassa Bor, a mátrai Benedek Pince, a móri Csetvei Pincészet, a badacsonyi Laposa Birtok Kft., a soproni Pfneiszl BioBirtok és több villányi termelő: mások mellett Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Jekl Flóra és Maul Zsolt borait válogatta be a legjobb ötven tétel közé.
A továbbjutó borok öt vasárnapon keresztül zajló borfesztivál-sorozaton mutatkoznak be. Az A38 éttermében és teraszain a nagyközönség 2000 forintos belépődíj ellenében végigkóstolhatja a kategória tíz borát és a jegy mellé adott szavazólappal voksolhat a legjobbra. A borverseny végleges eredményét a fesztivál közönsége által leadott szavazatok alapján állapítják meg.
A tehetségkutató menetrendjéről és borsorairól az érdeklődők a www.a38.hu honlapon találhatnak részletes információkat. (MTI)


Megszólalt a Hungast  – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva

Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva 

A cég a napokban azért került a figyelem középpontjába, mert sajtóértesülések szerint tulajdonosukat és egyik vezetőjüket előállította a nyomozóhatóság.
Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére

Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére 

A verseny célja idén is a minőségi, kreatív és helyi alapanyagokra épülő strandételek bemutatása és népszerűsítése.
Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon

Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon 

Az etyeki Gasztrosétány ad otthont június 18-án az Etyek Sunset Fashion Show elnevezésű rendezvénynek.
Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak

Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak 

Nemzetközi elismerés Budapest egyik legautentikusabb spanyol éttermének.
Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában

Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában 

A tavaly októberi, nagysikerű hazai debütálást követően a Popeyes cajun ízei a Westend után most a budapesti Árkád bevásárlóközpontba is megérkeztek.
A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.