Folyik az egyeztetés a Magyar Turizmus Zrt. jövőjéről

Az utóbbi két napban a Magyar Turizmus Zrt. átszervezésével, esetleges szervezeti átalakításával kapcsolatban az egyik napilap tévesen idézte az NGM államtitkárát. Egyelőre nincs tervbe véve az Agrármarketing Centrum, az ITD Hungary Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. összevonása, hiszen egy ilyen lépés nem egyedül az Nemzetgazdasági Minisztérium kompetenciája – közölte lapunkkal a minisztérium sajtóosztálya.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az intézmények tervezett összevonásáról a keddi Magyar Nemzetben jelent meg cikk. Az írás tévesen idézte Becsey Zsoltot, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkárát, azt a látszatot keltve, hogy a tárca összevonja az említett szervezeteket, miközben egy ilyen lépés egyedül nem az NGM kompetenciája – tájékoztatott a sajtóosztály. Az MT Zrt. a téves cikkre reagálva kiadott egy sajtóközleményt, amelyben cáfolta az összevonás tényét. A sajtóközlemény arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Fejlesztési Bank szakemberei valóban folytatnak tárgyalásokat az MFB tulajdonosi jogkörébe került cégek vezetőivel arról, hogy miként lehet a működés során tapasztalt párhuzamosságokat megszüntetni, a hasonló célok érdekében végzett feladatokat összehangolni, a gazdasági és szakmai szempontokat egyaránt megfelelően érvényesíteni. A folyamatban lévő gazdasági és jogi átvilágítás eredményeinek a birtokában lehet majd érdemi döntést hozni arról, hogy az egyes külpiacokon dolgozó irodák munkáját hogyan lehet gazdaságosabban szervezni, feladataikat összehangolni, a működésükhöz szükséges infrastruktúrát racionalizálni, költségeiket esetleg megosztani, maximálisan kihasználva a rendelkezésre álló eszközöket."

 Az MT Zrt. jövőjével kapcsolatban megkerestük dr. Horváth Endre helyettes államtitkárt, aki szervezeti kérdésekkel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni. Ugyanakkor kérdésünkre elmondta, hogy jelenleg is folyik az egyeztetés az NGM és az MT Zrt. között a társaság jövő évi marketingtervét illetően, mindez a társaság tulajdonosa, a Magyar Fejlesztési Bank tudtával. Az együttműködés zavartalan. A marketingstratégia legfőbb újdonsága, hogy nem csupán kommunikációs stratégiát foglal magában, hanem termékfejlesztéssel is foglalkozik. A jövő évtől egyébként nem egy-egy - évente változó - téma áll a marketingtevékenység középpontjában, hanem elsősorban az egészségiparhoz kapcsolódó turisztikai kínálat népszerűsítése lesz a Magyar Turizmus Zrt. legfontosabb feladata.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.