Hétfőn leszállt a Qatar Ariways első budapesti járata

Pontosan 14.33 perckor ért betont Ferihegyen a Qatar Airways első budapesti járata. Az Airbus A 320 típusú repülőgép egy bukaresti közbülső megállást követően érkezett a magyar fővárosba és egyelőre heti négy alkalommal kínál közvetlen légi összeköttetést Budapest és Doha között - közölte szerkesztőségünkkel a Budapest Airport.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A járat révén közvetlen légi összeköttetés alakul ki a Perzsa-öböl térsége és Budapest valamint Közép-Kelet Európa között. Az első járaton tartózkodott Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója.

Az Airbus A 320 típusú gépet a ferihegyi katasztrófavédelem két tűzoltóautója fogadta az immár hagyományosnak számító vízsugaras köszöntéssel. A betonon Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, Márton Attila légügyi kormánybiztos és Gergely Máté, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium légi- és vízi közlekedési főosztályvezetője köszöntötte a katari gépből kilépő vendégeket.

Az Aeroplex javítóhangárjában berendezett fogadóteremben köszöntötték a Qatar Airways első járatával érkező kollégákat. Jost Lammers az esemény fontosságát ismertetve elmondta: "Az () újabb jelentős lépés repülőterünk életében, mert egy rendkívül fontos térséget, a Perzsa-öböl régióját köti össze közvetlenül Budapesttel. A Qatar Airways menetrendszerű járata mind az üzleti utazók, mind a turisták számára számtalan csatlakozási lehetőséget biztosít: Doha érintésével nem csupán a Közel-Kelet más célállomásai felé, hanem akár Délkelet-Ázsia vagy Ausztrália irányába is továbbutazhatnak. A Qatar Airways budapesti járatindítása pedig a Perzsa-öböl térségének utazói számára kínál izgalmas turisztikai célpontot Közép-Európában”

A bővülés lehetőségei

Válaszában Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy Doha érintésével a Budapestről induló utazók öt-hat órával rövidebb úton érhetnek el akár Dél-Kelet Ázsiába, akár Ausztráliába. Al Baker megjegyezte, hogy az első bíztató foglalási adatok láttán nem zárja ki, hogy a Qatar Airways rövidesen napi rendszerességgel járjon Budapestre, sőt a közeljövőben elképzelhetőnek nevezte, hogy Budapestet közbülső, közép-európai leszállási pontként használják a Qatar hosszútávú, interkontinentális gépei.

Nem megerősített forrásból szerkesztőségünk úgy értesült, hogy Budapesten sokkal biztatóbbak a járat foglalásai, így elképzelhető, hogy a menetrendből nemsokára kimarad a bukaresti megálló és megszakítás nélkül közlekednek majd Budapestig a járatok.

A Qatar Airways küldöttségét népes újságíró csapat is elkísérte Budapestre. Őket a Magyar Turizmus Rt. szakemberei látják vendégül és bemutatják nekik a magyar főváros különleges idegenforgalmi nevezetességeit


Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.