Hétvégi ajánlat: kóstolj krokodilt, és a pókot se hagyd a tányéron!

Az idei Gourmet Fesztivál a budai Millenáris Parkban a megszokott formáját hozza a csütörtöki, szakmai nyitó napon: ismét szakad az eső (ahogy az már megszokott minden évben), ezért átázva, vacogó fogakkal téblábolnak a kulináriára érzékeny szakmabeliek a nyílófélben lévő kis gourmet faházikók között.

Azonban a hazai topvendéglátós optimistább az átlagmagyarnál: „A meteorógiai előrejelzés szerint vasárnapra már jó idő lesz”, Egy másik hang: „Nem is rossz ez a csapnivaló idő, így legalább nem utaznak el az emberek a pünkösdi hosszú hétvégére, hanem a fővárosban maradnak, és kilátogatnak hozzánk”. Közben látjuk a közösségi oldalon, amint a négynapos program egyik műsorvezetője, Mautner Zsófi épp azt közli követőivel, hogy idén a pink gumicsizma mellett dönt. És azt is észre vesszük, amint az egyik kiállítói stand hölgyei kiosonnak a szomszédos piacra, és kínai gumicsizma zsákmánnyal, valamint esernyőkkel „felfegyverkezve” térnek onnét vissza.

Krokodil kaja

Időnk, mint a tenger – és lassan a különböző, Magyarország legjobb étkeit kínáló kisházak közötti füves területek illetve kavicsutak is jobban hasonlítanak a kiöntött tengerre, mintsem egy ápolt és kellemes parki sétányra. Majd arra leszünk figyelmesek, amint az egyik kiállító, az egyik budapesti ötcsillagos szálloda menedzsere épp azt mutatja a körülötte állóknak: „Igen, ebben a tóban, ami itt van előttünk, lakott az a krokodil, amit ebédre készít a séfünk.” Kiderül, nem viccel, tényleg krokodilt kínálnak a fesztiválozó vendégeknek, de persze nem a mesterséges tavacska vadkacsái és aranyhalai közül halászták ki a hüllőt, hanem kissé távolabbról, Ausztráliából érkezett. „Állaga a sertéskarajra, színre a csirkére, ízre kicsit a halra emlékeztet”, mondja közben a séf, miközben készíti az ízletes krokodilszendvicset. Zöldségekkel, párolt rizzsel és indonéz rendang szósszal kínálva. Idegenkedve kóstoljuk, de megállapítjuk, ennél nagyobb bajunk sose legyen, minthogy a krokodilt mi esszük meg – ahelyett, hogy jó étvággyal ő fogyasztana el minket.

Paprikás csirkepöri a király

Másutt friss, gyümölcsös bort kóstolunk, trendi habzóbort, a kávésok standjánál tökéletes burundi feketét. Meg persze paprikás csirkét parikás csirkével – hiszen az idei Gourmet-n ez most a fesztivál alapeledele. Szégyenkezve valljuk be, nekünk bizony a hagyományosan elkészített ízlik igazán, galuskával, tejfölös ubisalival, ahogy nagyanyáink készítették anno, a mindenféle újragondolt csirkepaprikás, amiről az anyja sem mondja meg, mi az valójában, annyira nem érint meg.

A pék pókja

 

Közben kihajolnak ismerőseink rommá ázott pavilonjuk rései közül, és egy másik exkluzív csemegét tesznek elénk: tengeri pókot sütögettek, melegen ajánlják, kóstoljuk meg. Ízlelgetjük az ízelt lábút, és úgy döntünk, a pók maradjon a hálójánál, mi meg inkább a hagyományos paprikás csirkénél, de egy biztos: aki ma tudni szeretné, hogy mit gondolnak Magyarországon a topéttermek, bisztrók és street food konyhák a gasztronómia terén, ha átugrik egy-két pocsolyát a budai Millenárison ezen a hétvégén, máris végigkóstolhatja a teljes topgasztronómiai kínálatot, és jóféle bort, pezsgőt, háziszörpöt, majd akár a legtrendibb kávét hörpinthet mellé.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.