hirdetés
hirdetés
2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Horváth Endre: 1999 óta nem volt ilyen széleskörű turisztikai találkozó mint amilyen a pénteki lesz

Egységes szemléletben, termékfejlesztési koncepció alapján indított projektekkel képzeli el a turizmus fejlesztését Horváth Endre, az ágazatért felelős helyettes államtitkár.

hirdetés

A szakember szerint a jelenleg megismert javaslatok között nagyon sok az elszigetelt felvetés, ezek ráadásul sok esetben nem veszik figyelembe egyebek mellett a költségvetés helyzetét sem. Mint mondta, széleskörű fórumra van szükség, ez hozhat áttörést. Úgy látja, a szakmán belül ez a beszélgetés még nem indult meg. Ennek érdekében július 16-ra a magyar turizmus jövőjéről szóló turisztikai konzultációt hívott össze a Parlamentbe. Ezen azok a szakmai szervezetek is kifejthetik elképzeléseiket, amelyek eddig nem jutottak szóhoz - tette hozzá, megjegyezve, hogy ilyen széleskörű találkozót 1999 óta nem tartottak - írja az MTI.

A rendezvényen egyebek mellett légügyi, egészségügyi, gasztronómiai, kulturális és fürdőfejlesztési témában tartanak előadásokat a szakemberek.

Horváth Endre a kitörési irányok között a fogturizmus fejlesztését, a rehabilitációt, az allergológiát és a wellness-központok további fejlesztését is megemlítette. A helyettes államtitkár elmondta: a találkozót követően az újonnan megismert javaslatokat és a már korábban nyilvánosságra került felvetéseket összefoglaló anyagot társadalmi vitára bocsátják, majd ezt követően jelölik ki a megfelelő eszközrendszert. Mindez - a tervek szerint - még az ősszel lezajlik - tette hozzá. A cél az, hogy gazdasági növekedést érjenek el a turizmus segítségével - szögezte le a helyettes államtitkár.

Elmondta, tavaly a turisztikai szolgáltatások összessége volt az egyetlen olyan reálgazdasági terület, amely növekvő mértékben javította a folyó fizetési mérleget 2008-hoz képest a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. Fontosnak nevezte, hogy az idei évre várt 0,9 százalékos, a 2011-re prognosztizált 2,9 százalékos gazdasági növekedést a turisztikai bevételek fenntartható módon támogassák.

Ehhez - az államtitkár szerint - egyedi termékeket kell létrehozni, jobban ki kell használni a költségelőnyt, illetve arra van szükség, hogy olyan koncepció jöjjön létre, amely hosszabb távra, és nem egy-egy évre pozícionálja az ország turizmusát. Hangsúlyozta, hogy a költségelőny kihasználása nem egyenlő az árak folyamatos csökkentésével, a vállalkozások ne ár csökkentésével versenyezzenek.

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés