Hull a szilva a fáról

A Szatmár-beregi szilvaút hazánk északkeleti csücskébe repíti a látogatót. Penyige, Panyola, Túristvándi, Szatmárcseke és a többi zsebkendőnyi falu egy-egy rendezvényét már több ezren is felkeresik, de sokak előtt még fehér folt e vidék. Pedig a környezettudatos utazó számára a térség valóságos ökoparadicsom: falusi vendégházakkal, ízes étkekkel, tüzes italokkal, valamint csodaszép fatemplomokkal. Kölcsey itt írta a Himnuszt, és itt született Móricz Zsigmond. Szatmár-Bereg anélkül, hogy tudna róla, ott van minden magyar lelkében.

„Milyen szilvából készült ez a pálinka?” – kérdeztük utunk elején, az első kóstolás alkalmával. „Nem tudom” – hangzott az első hallásra meglehetősen furcsa válasz. Hát én sem tudtam, hogy ilyen nevű szilva létezik, a „nemtudom” ugyanis egy szilvafajta. Ráadásul igazi dzsungelgyümölcs, amely árterületen terem, magvaváló, és feleakkora, mint a normál szilva.

Aki ivott már a belőle főzött ötvenfokos szilvapálinkából, s evett az belőle készült szilvalekváros derelyéből, annak ez az etalon, az alfa és ómega. Bár utunknak a szilva volt a tematikája, nem lehet szó nélkül elmenni a térség különleges, már-már egzotikusnak tartott fatemplomai mellett, amelyek az ízutazáshoz némi spirituális töltetet is adtak. A falucskák többségében maga a helység első embere várta csoportunkat, és személyesen kalauzolt végig egy-egy nevezetességen.

A három folyó találkozásánál elterülő, a „Bereg kapuja”-ként emlegetett Vásárosnamény jó bázisa lehet a környék felfedezésének, hiszen innen kiindulva néhány nap alatt csillagtúraként bejárhatjuk a régió fontosabb állomásait, míg este és reggel a város nevezetességeivel ismerkedhetünk.

A Winkler Ház Panziótól központi fekvésének köszönhetően minden egy karnyújtásra található, így a Tomcsányi-kastély, amely a Beregi Múzeum otthona, és Szilva Termál-és Wellness fürdő, ahol akár éjszaka is fürdőzhetünk.

Templomok, tájházak, lenvásznak

Már kétszer láttam a párizsit, mire eljutottam megnézni a miénket. A tákosi Mezítlábas Notre-Dame maga a csoda, és az idegenvezetőként is működő gondnok néni ízes előadása külön is megér egy misét, pontosabban egy istentiszteletet, hiszen református templomban vagyunk. A templom renoválásáról és kazettáinak történetéről szóló előadás formájában és tartalmában is visszaadhatatlan. Szinte hihetetlen, hogy 2001-ben itt a víz volt az úr. A helyiek csak gyémánt árvízként emlegetik azt a pusztítást, amely egyszerre volt áldás és átok. Az árvízre ugyanis ma már csak a felépült mesebeli házacskák emlékeztetnek. A falu a beregi keresztszemes hazája is, amelynek bonyolult mintáit a helyi iskolások is elsajátítják. Munkájuk a kis tájházban a profi hímzések mellett tekinthetők meg. Beregdarócon a kenderfeldolgozás rejtelmeit bemutató kiállítás, a „Kendermagtól a lenvászonig” volt a fő attrakció.

Bár a fonó hajdanán jó találkozási helynek bizonyult, s az orsó leejtésével a férjfogás módszere is egyszerűbbnek tűnt, maga a munka egyáltalán nem volt könnyű. A különböző eszközök neveit még csakcsak követni tudtuk, de a munkafázisok elején már elvesztettük a fonalat.

Nem baj, a következő daróci kenderesnapok jó alkalom lesz a gyakorlásra. Persze ha beférünk a 860 lelkes faluba, amely az augusztus végi eseményre zsúfolásig megtelik.

Az idén már több mint négyezer látogatót fogadtak. Szintén Beregdarócon található Európa legrégibb dagadólápja is, két védett orchideafajjal.

A falu másik büszkesége a Hét Csillag Üdülő- és Konferencia- központ, amely vacsoránk helyszíne volt. Külseje harmonikusan simul bele az Árpád-kori tájba, a XXI. századi vendégek igényeinek megfelelő szolgáltatásokat nyújtva. A kétszintes, többhelyiséges, két fürdőszobás apartmanok baráti társaságok és nagycsaládosok részére is kényelmesek. Vacsorakor két újabb helyi specialitást ismertünk meg: a beregi kötött tésztalevest, más néven a görcsöt, valamint a töltött káposztát.

Pálinkás jó reggelt!

Második napunkat a csodálatos természeti környezetben található Panyolai Szilvórium Kft. pálinkafőzdéjében kezdtük, ahol a készítés fortélyai után a készterméket is megkóstoltuk: A hat különböző nedű végigkóstolásához bizony elkélt a magyar virtus. Penyigén, a Lekváriumban a lekvárkészítés bonyolult folyamatában merültünk el, majd a falu határában fekvő temető mellett haladva megtudtuk a kilenc kopjafa történetét is, amely a Szenke- patakba tragikus körülmények között belefulladt kislányoknak állít emléket. Túristvándi községben a festői környezetben található egyetlen magyarországi működő vízimalom a fő attrakció, amelyet a nemzetközi molnártalálkozó idején, májusban mindig be is üzemelnek.

A folyópart kiválóan alkalmas piknikezésre és iskolai kirándulásoknak is kedvelt állomása.

Magyarország leghíresebb temetője minden bizonnyal a szatmárcsekei csónakos fejfás református temető, ahol a sírfeliratok szerint „A boldog feltámadás reménye alatt” fekszenek eleink. A mintegy hatszáz, ég felé magasodó facsónak mint megannyi hajlott hátú nénike sorakozik, körülölelve Himnuszunk szerzője, Kölcsey Ferenc emlékművét. A Művelődési Házban található a Kölcseyemlékszoba, ahol felelevenednek a Himnusz megírásának körülményei is. A fiatalon elárvult, fél szemére vak, zaklatott lelkű költő szívéből 1823. január 22-én szakadtak ki a legismertebb magyar költemény sorai. A Himnusz születésének napja azóta a Magyar Kultúra Napja. Van valami e tájban, hiszen a magyar vidék legalaposabb ismerője, a legízesebb mesélő, Móricz Zsigmond is itt született. Csak egy ugrás az író tiszacsécsei otthona.

A délelőtt fennköltségét ellensúlyozva Tivadarban ismét az asztali örömöké volt a főszerep. A Dankó-portán igazi falusi vendéglátásban volt részünk: halászlé, túrós csusza, sütemény és pálinka. A délutáni tiszai hajókázás jó alkalom volt némi pihenésre, hogy aztán a zárónapi új pálinka ünnepének forgatagába újult erővel vessük bele magunkat.

A kurucok földjén

Utolsó napunk, egyben utolsó állomásunk Tarpa, a híres kuruc község. Délelőtt még egy pálinkatörténeti bemutató, majd a szárazmalom és a református templom megtekintése következett. A Kuruc vendéglőben végre megtörtént találkozásunk a híres szilvalekváros derelyével, aztán rohanás az V. szatmár-beregi szilvanapok fő rendezvényeire. Éppen elcsíptük a pálinkalovagok ceremóniáját, akik először a 2008. évi pálinkatermést minősítették, majd kihirdették a pálinkaverseny eredményét, végül pedig ünnepélyes ceremónia keretében felavatták a rend 14. tagját. A Szatmár- Beregi Pálinka Lovagrend 2005-ben 11 taggal indult, és a létszám évente egy fővel bővül. A cél a borlovagrendekéhez hasonlóan a kulturált alkoholfogyasztás, ez esetben a pálinkafogyasztás népszerűsítése itthon és külhonban egyaránt, valamint a hagyományőrzés.

Sokáig nem felejtjük a helyiek vendégszeretetét, a pálinkalovagok lokálpatriotizmusát éppúgy, mint a tarpai kuruc gyerekek kacaját. A szatmár-beregi emberek túlélési ösztöne éppen olyan hungarikum, mint az árterületen érő gyümölcsük.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.