Hungarikum lesz a békéscsabai csülökpörkölt?

Csülökfőző versennyel zárult június 16-án a négy napos Békéscsabai Sörfesztivál és Csülökparádé, amelyet több mint 50 ezren látogattak meg.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Bora Imre, a rendezvény főszervezője és házigazdája lapunk munkatársának elmondta: „nagyon sikeres négy napon vagyunk túl, szombaton talán kicsit kevesebben voltak, mint az elmúlt évben, de végleges adatot csak néhány nap után tudok mondani. Sok jó koncert volt, a résztvevők hajnalban alig akarták abbahagyni a táncot. A helyi Körös Volán sok kedvezménnyel járult hozzá a fesztivál sikeréhez. Aki a rendezvény karszalagját viselte a helyi járatokon ingyen utazhatott, és a távolsági járatokon is voltak engedmények."

Nemcsak az ország minden részéből érkeztek, de jöttek a határon túlról is, a Vajdaságból és Erdélyből is a vállalkozó kedvű csoportok, akik részt vettek a csülökfőző versenyen.
Kíváncsiak voltak a hazai és nemzetközi gasztronómiai szakemberek is az eseményre, többek közt Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség országos elnöke.

Őt kérdeztük meg, mi a véleménye a versenyről.

- A 34 tagú tagú zsűri nagy része a szövetség tagja, régiós pozíciót töltenek be. Az ötven évvel ezelőtt megalakult szövetség célja szerint a hagyományokat úgy őrizzük meg, hogy az új technológiai dolgokat bevonzzuk, találtunk is néhány nagyon érdekes megoldást, szép terítéseket. Kiemelt feladatunk, hogy a hagyományok ápolását még jobban promotáljuk. Támogatjuk, hogy a ma felnövő korosztályok a régi ízvilágot is megismerjék és használják. Ez a 128 étel, amit hasonló módon készül, mégse egyforma - mondta a szövetség vezetője.

A fesztiválon összesen egy tonna hús fogyott el, a versenyzők ennek több mint a felét dolgozták fel, csoportonként három csülköt kaptak, ebből készült a pörkölt.

Harmadik alkalommal rendezték meg a fesztiválon a Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítást és Vásárt, amelynek során megismerkedhettek a rendezvényre kilátogatók Békéscsaba, Békés megye és a Kárpát-medence jellegzetességeivel, mezőgazdasági termékeivel, sajátosságaival, kézműves értékeivel a környező településeken élő termelőktől egészen a nagy múltú gyártókig.

A kiállításnak a Kézműves Magyar Ízek Vásárának bemutatkozása is sikert aratott. A családi vállalkozás küldetése, hogy a tradicionális magyar élelmiszerek visszakerüljenek a boltok kínálatába, a kamrák polcaira, az asztalokra és kedvenceink listáira.

Nem csak az országban, de talán még a világon sem volt olyan sörfesztivál, ahol mintegy 100 fajta csapolt sörrel ismerkedhettek meg a látogatók. Idén a hazánkban ismert nagy sörgyárak mellett bemutatkoztak a házi kézműves sörfőzdék is, akik számos sörkülönlegességet hoznak el a fesztiválra.

A jelenlevők egyetértettek azzal a javaslattal, hogy az esemény nevét le kell védetni, és el kell érni, hogy fel kerüljön a hungarikumok közé a békéscsabai csülökpörkölt.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.