Idén is keresik a legvonzóbb turisztikai célpontokat

Mostantól lehet voksolni az Év Szállása versenyen, mely tavaly 200 ezer belföldi vendéget mozgatott meg. A 2014-es megmérettetésen közel 14 ezer szálláshely, illetve hazai település indul automatikusan. A többek közt Maráczi Gábort, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai igazgatóját, illetve Pataki Zita időjóst felvonultató zsűri a november 6-ig beérkező szavazatok alapján választja ki a legjobb szálláshelyeket és a turisztikai szempontból legvonzóbb települést.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Tavaly 200 ezer vendég szavazata alapján, közel 12 ezer szállásadó közül választották ki az Év Szállása verseny keretében a legjobb szálláshelyeket, emellett megválasztották a legvonzóbb, illetve legtöbb fejlesztést végrehajtó belföldi turisztikai célpontot is. Idén három új kategóriával bővül a díjazottak köre: a legromantikusabb, a leginkább családbarát, valamint a legjobb külföldi szálláshely is díjat nyer. „A belföldi online szállásfoglalás legnagyobb részét a családos utazók adják, ezen felül sokan keresik a romantikázásra alkalmas szálláshelyeket. Számukra szeretnénk támpontot adni az újonnan létrehozott tematikus díjakkal” – mondta Szigetvári József, az Év Szállása versenyt elindító Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

{youtube|id=NMYpZeX1Ww4}

 A most induló megmérettetésen három fő kategóriában választják ki a legjobb szálláshelyeket: a valós tapasztalatokat tükröző vendégvélemények alapján a minőségi, az interneten leadott szavazatokat összesítve a népszerűségi, míg a szakmai zsűri megítélése alapján a szakmai fődíjak kerülnek átadásra. A zsűrit idén Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai igazgatója, Pataki Zita, az RTL Klub időjósa, Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója, Horváth Vilmos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Szántó Zoltán, a Turizmus Trend főszerkesztője, valamint Hegedűs Attila, a BDO ügyvezető igazgatója képviseli.

„A verseny egészen november elejéig tart, az eredményhirdetésre a november 27-ei díjátadón kerül sor. A díj a presztízsértéken túl konkrét anyagi előnyökkel is jár, a tavalyi győztesek az elmúlt időszakban átlagosan 50 százalékkal növelték forgalmukat” – tette hozzá Szigetvári József. 2013-ban egyébként Hajdúszoboszló lett az Év Turisztikai települése, Nyíregyháza kapta az Év Feltörekvő Turisztikai Települése címet, míg a szálláshelyek körében az abszolút nyertes a Családi Wellness Hotel Gyula lett.

Forrás: Szallas.hu


Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél

Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél 

A fejlesztésnek köszönhetően a mesterséges intelligencia a valós árak és szabad kapacitások alapján immár foglalási linket generál a vendégnek közvetlenül a chatablakban.
Tokajban életre kel Dél-Amerika

Tokajban életre kel Dél-Amerika 

Egy mentett lajhár, inka legendák és az Amazonas különleges hangulata – új fejezet a Minaro Hotel történetében.
    Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom

Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom 

Az egykori Zichy Park Hotel új szerepkörben tér vissza a hazai szállodapiacra.
Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken

Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken 

Az elmúlt egy évben jelentősen visszaesett a turisztikai célú kiadó lakások kínálata a Kanári-szigeteken.
Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait

Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait  

Tavaly magyar kastélyszálloda is elnyerte az előkelő elismerést.
Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában

Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában 

Gyógyturisztikai desztinációval bővül a lánc hálózata.
Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben

Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben 

A kiállítás 2026. július 15. és augusztus 15. között várja a látogatókat.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Fordulópont előtt a Booking Holdings

Fordulópont előtt a Booking Holdings 

A lépés jelentős változást jelent a Booking Holdings eddigi működésében.
A debreceni reptéri szálloda közzétette foglaltsági adatait

A debreceni reptéri szálloda közzétette foglaltsági adatait 

Hetven százalékos foglaltsággal működött első évében az ibis Styles Debrecen Airport szálloda.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.